Aktuális

Elvették az érettségizőktől a régi történelematlaszokat

A hatályos rendelet szerint használhatták volna, de végül mégis elvették tőlük.

Hátrányba kerültek a többiekkel szemben egy budapesti középiskola diákjai a szerdai történelemérettségin – írja az Index. Történt ugyanis, hogy bár az érettségi vizsga kezdetekor ellenőrizték az atlaszaikat, később, a vizsga kezdete után cirka fél órával egy tanár mindenkitől elvette azokat a régi – jogszabály által egyébként megengedett – atlaszokat, amik a fontos évszámokat is tartalmazzák.

Az atlaszügy egyébként egy régebben húzódó vita: a minisztérium szerint ugyanis a régi, évszámokkal ellátott kiadvány túl nagy segítséget nyújt az érettségin, a Történelemtanárok Egylete szerint ellenben egy történelmi atlasznak igenis fontos eleme, hogy legyen benne kronológia, a 21. században ugyanis nem adatok megtanítása az elsődleges cél, hanem az időbeli és térbeli tájékozódás fejlesztése. Ezeket az érveket a minisztérium is elfogadta, így megengedték a régebbi atlasz használatát. A szóban forgó tanárt azonban a jelek szerint ez nem hatotta meg.

Miklósi László, a Történelemtanárok Egyletének elnöke az Indexnek azt mondta, ha tényleg megtörtént a jogsértés, akkor azt semmiképp sem lehet annyiban hagyni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése