nlc.hu
Aktuális
Korábban sosem lőttek emberre – megszólaltak a rendőrök, akik elfogták a szökött rabot

Korábban sosem lőttek emberre – megszólaltak a rendőrök, akik elfogták a szökött rabot

A pénteki akcióban részt vevő rendőrök is beszámoltak arról, hogyan élték meg a filmbe illő üldözést és elfogást.

Mint arról beszámoltunk, hétfőn kitüntették azt 12 rendőrt és egy biztonsági őrt, akik közreműködtek a Fővárosi Törvényszékről fegyverrel megszökött rab elfogásában.

A rendőrök jó néhány akcióban részt vettek korábban, de emberre még sosem lőttek. Lőrinczi Ede rendőr hadnagy a XV. kerületben teljesített szolgálatot, amikor rádión kapta a jelzést.

Miután bekapcsolódtunk a zárásba, láttam, hogy Sz. Károly emberre fogja a fegyverét, majd a Szentmihályi úton rohan a kezében a pisztollyal. Mivel az emberek veszélyben voltak, nem volt más választásom, mint fegyvert használni

– mondta a rendőr hadnagy a Borsnak.

A szökevényt öt lövés érte, ezután megbilincselték és elsősegélyben részesítették. Fejes István főtörzszászlós arról is beszélt, hogy időnként még felvillannak bennük a történtek, de tud aludni, és már dolgozik. Ám az esetet szakértővel is át kell beszélniük.

A szökött rab egy Nissannal menekült, Sz. Károly az autó sofőrjének a fejéhez szegezte a pisztolyt, így követelte tőle, hogy vezesse a kocsit. A Nissant Czégeni István főtörzszászlós vette észre.

Mint elmondta, az autó a forgalom ritmusában, nagyjából 40-nel haladt. Amikor mellé értek, megpróbáltak kommunikálni a szökevénnyel, hogy tegye le a fegyvert, és szálljon ki a kocsiból. Ám a férfi a rendőrre is fegyvert fogott. A főtörzszászlós három lövést adott le Károlyra, emberre még ő sem lőtt korábban.

Sz. Károlyt végül azután fogták el, hogy megpróbált beülni egy másik autóba, ám annak a sofőrje szembeszállt vele, dulakodni kezdtek. Ezután több lövéssel ártalmatlanították a szökevényt a rendőrök.

(Nyitókép: Police.hu)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top