Aktuális

Meghalt Inzelt Péter, a SZTAKI volt igazgatója

1993-tól 2015-ig vezette az intézményt.

Elhunyt Inzelt Péter, az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet volt igazgatója – értesült az Index.

Inzelt Péter neve az elmúlt napokban lett közismert a SZTAKI épületében kialakított, kétes rendeltetésű szoba kapcsán.

Inzelt Péter 1944-ben született, a moszkvai Mengyelejev Kémiai Technológiai Intézetben, később a Budapesti Műszaki Egyetemen és az amerikai Purdue Egyetemen is folytatott tanulmányokat.

1968-ban került a SZTAKI elődintézményébe, az Automatizálási Kutatóintézetbe, 1993-ban nevezték ki igazgatónak. Irányítása alatt a SZTAKI egyre jobban kezdett szerepelni a nemzetközi pályázatokon, és ipari együttműködéseik is sokasodtak.

Inzel Pétert a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével, illetve a Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntették ki.

(Kiemelt kép: MTI)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése