Aktuális

A diákhitel-törlesztéseket is felfüggesztik

Egy igazán jó hír mostani vagy egykori diákoknak.
osztályterem iskola

„A magánszemélyek és vállalkozások mai napig megkötött hiteleinek tőke- és kamatfizetési kötelezettségét az év végéig felfüggesztjük” – jelentette be Orbán Viktor a kormányzati Facebook-oldalon szerda délután.

A 24.hu ennek kapcsán utánajárt, hogy vajon a diákhitelekre is vonatkozik-e az új szabályozás. Megkeresésükre a Diákhitel Központ Zrt.-nél azt közölték: az intézkedés rájuk is vonatkozik, vagyis a hallgatói hitelek törlesztését a vonatkozó jogszabályok hatálybalépésétől 2020. december 31-ig felfüggesztik. Arra a kérdésre, hogy mi lesz a már felmondott szerződések sorsa, azt válaszolták:

Társaságunk mint az MFB Csoport tagja a felmondott hitelszerződéseket folyamatosan átadja a Magyar Követeléskezelő Zrt.-nek (MKK). A Ptk. szerint innentől kezdve az MKK tehet behajtási és egyéb cselekményeket az átadott követelések kapcsán. Az eddig felmondott és MKK számára átadott követelések MKK általi, adóhatósággal együttműködve végzett  kezelésére, végrehajtására a Diákhitel Központnak nincs ráhatása, arról információval nem rendelkezik.

Az egyévnyi fizetési hátralék miatt felmondott, hallgatói szerződésekből eredő követelések tavaly februárban kerültek az állami követeléskezelőhöz, amely azonban az Azénpénzem.hu kérdésére sem árulta el, hogy hány pórul járt diákhiteles ügye landolt náluk. Az utolsó, erre vonatkozó adatokat 2018-as cikkünkben közöltük, akkor a Diákhitel Központ arról tájékoztatott minket, hogy 2017-ben összesen 1940 Diákhitel1 és  209 Diákhitel2 ügyfélnek mondták fel szerződését a törlesztés elmaradása miatt. Ezzel a bedőlt diákhitelesek száma 2017-ben átlépte a 19 ezer főt: a meglévő Diákhitel1-es ügyfélkörből akkor 18.700, Diákhitel2-esek közül 370 adósnak volt felmondott és nem rendezett szerződése.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése