Aktuális

Felháborodott szülő: az oktatási eljárásrend egész egyszerűen tarthatatlan

A Caféblog bloggere nem érzi biztonságosnak a koronavírus miatti intézkedéseket.
Három tanár is koronavírusos lehet egy óbudai általános iskolában

Megérkezett az oktatási eljárásrend a 2020-2021-es tanévre vonatkozólag és én – szülőként – kora reggel óta azon tépem az agyam, most akkor inkább sírjak, vagy nagyon büntethető decibellel nevessek – írja Caféblogjában Bouvet.

Bouvet az értekezéséhez azt írta, vegyünk egy átlagos magyar középiskolát, ahová jár 700 tanuló, 50 tanár és 20 egyéb személyzet, benne 6 darab takarítóval.

2.4 -es pont: „A közösségi terekben egyszerre csak annyi gyermek, tanuló tartózkodhat, hogy betartható legyen a 1,5 méteres védőtávolság.”

– Legkorrektebb véleményem: a szabály eme pontját kitalálók láttak már iskolát? Iskolai folyosót? Iskolai aulát?

3.5 -ös pont: „A köhögéssel, tüsszentéssel a különböző felületekre került vírus inaktiválása érdekében fokozottan ügyelni kell az intézmény tisztaságára, a napi többszöri fertőtlenítő takarítás (termekben, a folyosókon és a szociális helységekben) elvégzésére.”

– Az első ártatlan kérdés, ami felmerül bennem: mikor? Mikor végez napi többször fertőtlenítő takarítást az adott iskolában 30 tanteremben köhögés és hapci után a takarítónő? Tanóra alatt? Bemegy a kis kocsijával és a domestosos ronggyal végigfut a termen? Szünetben? Szünetben úgy, hogy a gyerekek folyosón történő csoportosulása nem javasolt?

– Ki? A hat darab takarító hogyan is fertőtlenít napi szinten többször tantermet, folyosót, sötöbö? Sehol nem látok tömeges állásajánlatokat, amelyekben takarító személyzetet keresnek tanintézményekbe..

– Mennyire alaposan? Egy tanterem – egy domestosos rongy, nem ám úgy, mint régen, hogy a rongyi éveken át ugyanaz.

Bouvet sorra vesz még több pontot, véleményéért kattints blogjára.

(Kiemelt kép: illusztráció, Unsplash)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése