nlc.hu
Aktuális

Ha Európa nem vigyáz, jöhet a harmadik hullám

Koronavírus: ha Európa nem vigyáz, jöhet a harmadik hullám

A WHO koronavírussal foglalkozó különleges követe szerint, ha az európai országok megismétlik a nyári hibákat, 2021 elején újabb járványhullám jöhet.
Párkapcsolat koronavírus idején

David Nabarro, a WHO koronavírussal foglalkozó különleges követe szerint az európai országok nagyot hibáztak, hogy a nyári hónapok alatt – miután megfékezték az első hullámot – nem építették ki a szükséges infrastruktúrát, ami a járvány megfékezéséhez nélkülözhetetlen.

A követ külön kiemelte Svájcot, ahol szerinte rövidesen magasra emelkedik majd a betegek és a halottak száma, leginkább azért, mert az ország nem záratta be a sípályáit, mindössze annyit írtak elő, hogy a sífelvonókon maszkot kell viselni.

Nabarro ezzel szemben elismerően szólt az ázsiai országok, például Dél-Koreai járványkezeléséről – írja a hvg.hu.  A szakember szerint az ázsiai országokban azért alacsony folyamatosan az esetek száma, mert a lakosság komolyan veszi a vírust, az emberek tartják a távolságot és rendszeresen fertőtlenítik a kezüket.

A szakember szerint az ázsiai járványkezelés nagy előnye, hogy nem szüntette meg túl korán a korlátozó intézkedéseket: ezekkel ugyanis addig kell várni, míg az esetszám alacsony lesz és úgy is marad.

Olvass még többet a koronavírus-járvány második hullámáról: 

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, és olvasd elsőként a legizgalmasabb híreket!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése