nlc.hu
Aktuális
Végre kirúgták a tanárt, aki 20 éven át kerülte a munkát

Még a diákok is sztrájkolni kezdtek a tanár ellen, aki húsz éven át kerülte a munkát

Kirúgták a tanárt, aki a 24 éves pályafutása során mindössze 4 évet dolgozott. A diákok annyira megelégelték a tanárnő viselkedését, hogy sztrájkba kezdtek.

Cinzia Paolina De Lio-t egy Velence melletti középiskolába vették fel, hogy filozófiát, illetve irodalmat tanítson, azonban a nő folyamatosan előállt különféle ürügyekkel azzal kapcsolatban, hogy miért nem tud dolgozni. A nő ezzel két évtizedig sikeresen megúszta munkát – írta meg a 24.hu

A tanár amikor csak tudott szabadságot vett ki, továbbá rengeteg alkalommal jelentett beteget. Különböző konferenciákon is részt vett, de a szünidőt is bőségesen kihasználta.

Abban az esetben, ha nagy ritkán bement az iskolába, pocsék órákat tartott, amiért csomó kritika is érte. 

A tanulók annyira megelégelték a nő viselkedését, hogy sztrájkba fogtak és nem voltak hajlandóak részt venni az órákon.

A diákok elmondása alapján De Lio nem tudta levenni a szemét a telefonja képernyőiről és szórakozott viselkedésének köszönhetően a jegyek sem tükrözték a tanulók valódi tudását. Többször is előfordult, hogy a tanár elfelejtette a tananyagot. 

A gyerekek izgatottan várják, hogy feleljenek a tanárnő kérdésére

A gyerekek izgatottan várják, hogy feleljenek a tanárnő kérdésére (Fotó: Getty Images)

A nő a 24 éves pályafutása alatt mindössze 4 évet töltött a tanítással, ezért elbocsátották. Nem sokkal később bíróságra vitte az ügyet, így kénytelenek voltak továbbra is alkalmazni. A bíróság felülvizsgálta az ügyet, ezáltal újra elbocsátották.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top