nlc.hu
Aktuális
Drogos sorozatbetörő Isaszegen

Drogos sorozatbetörőtől rettegnek Isaszegen

Sorban tör be házakba, kábítószer hatása alatt.
betörő

Drogos sorozatbetörő tartja rettegésben az embereket Isaszegen – számolt be a Tények. A férfit mindenki jól ismeri a környéken, már többször próbáltak neki segíteni, ám úgy tűnik, képtelen leszokni a kábítószerekről, és hogy legyen rá pénze, állandóan fosztogatja a környék házait. Szinte nincs olyan, akihez ne tört volna már be.

Az egyik ottlakó elmondta a Tényeknek, hogy a férfivel gyerekkori ismerősök, hozzá szintén betört többször. “Ő több éve drogos, és alkoholproblémái is vannak. Ő a volt osztálytársam. Próbáltunk rajta többen segíteni, nem sikerült. Visszaeső, kapott már kétszergyógykezelést” – nyilatkozta a betörő ismerőse, aki arról is beszélt, hogy a helyiek már rettegnek tőle, a gyerekeket pedig már ki sem merik engedni a közeli játszótérre, mivel az is előfordult már, hogy felgyújtott egy kanapét, ami a játszótér mellé volt kidobva.

Már felvétel is készült róla, de még mindig szabadon van. Ráadásul mostanra közveszélyessé vált: gyújtogat és késsel a zsebében járkál.

Most az egész lakóközösség azért küzd, hogy a betörő ismét gyógykezelést kaphasson, sőt korábban úgy is próbáltak neki segíteni, hogy munkát szereztek neki. 

Egy a Tényeknek nyilatkozó ügyvéd szerint a férfi több mindenért is felelősségre vonható lenne, mivel a garázdaságon kívül magánlaksértéssel is gyanúsítható. Mindezekért akár 4 évre is börtönbe kerülhet.

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top