nlc.hu
Aktuális
Többen megsérültek turbulenciában egy Dublinba tartó járaton

Többen megsérültek turbulenciában egy Dublinba tartó járaton

Éppen az étel-, és italosztásnál történt, nem lehetett felkészülni rá.

A legénység 6 tagja és 6 utas megsérült vasárnap a Qatar Airways katari légitársaság Dohából Dublinba tartó, turbulenciába került járatán. Mint az MTI írja, az érintett gép – egy Boeing 787 Dreamliner – biztonságosan leszállt. A landolást követően az utasszállítót a mentőszolgálatok fogadták teljes körű támogatást nyújtva az utasoknak és legénységnek.

A Qatar Airways utasszállítója Törökország felett került légörvénybe. Az incidens kevesebb mint 20 másodpercig tartott, de éppen akkor, amikor ételt, illetve italokat osztottak az utaskísérők.

Öt nappal ezelőtt egy szingapúri repülőgép került heves és váratlan légörvénybe. Egy 73 éves brit férfi – feltehetően szívroham következtében – meghalt és száznégyen megsérültek. Koponya-, agy-, illetve gerincsérülést szenvedtek. A gép kénytelen volt Thaiföldön kényszerleszállást végrehajtani. Az utasok ijesztő élményekről számoltak be. Egyikük azt mesélte, hogy egyeseket a 11 300 méteres magasságban bekövetkezett turbulencia olyan magasra dobott, hogy fejükkel behorpasztották a mennyezetet. Az utasok szerint az incidens olyan hirtelen történt, hogy senkinek sem volt ideje bekapcsolni a biztonsági övet. A gép néhány perc alatt 1800 métert zuhant.

Amúgy egyes kutatások szerint a klímaváltozás miatt duplájára is nőhet a veszélyes turbulenciák száma 2050-re. A globális kibocsátások miatt – mint ahogy korábban az rtl.hu beszámolt – a trópusi régiókban gyorsabban melegszik a légkör, mint a sarkvidékeken, a hőmérsékletkülönbség világszerte felerősíti a szélnyírást. Így minél magasabbra repülünk, annál kaotikusabb lesz a levegőmozgás. 

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Ez is érdekelhet Turbulencia félelme Megnézem

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top