nlc.hu
Gasztro
A legjobb megoldás forró nyári napokra: gyors hűsítő levesek

A legjobb megoldás forró nyári napokra: gyors hűsítő levesek

Egy hideg levesnél nincs jobb nyári ebéd, vacsora: laktató, finom, és még hűsít is. Lehet édes, lehet sós, lehet krémes és darabos is, gyümölcsös és zöldséges – sőt néha ezek keveréke is –, egyedül csak a húst hagyjuk ki a számításokból.

Régen a hideg leves egyet jelentett a mamiféle verhetetlen meggylevessel. Ahogy megérett a meggy, már készült is egy nagy adag belőle, és két napig mást sem ettünk, csak azt, és ezt minden hétvégén eljátszottuk, egyszerűen nem lehetett megunni. Később aztán más hideg gyümölcslevesekkel is megismerkedtünk: készült eperből, málnából, barackból és szépen sorban, mindig az épp szezonális gyümölcsből. Ezek a gyümölcslevesek valahol a turmix és a desszert között vannak félúton, színesebbé a levesbetétekkel tehetjük őket: kerülhet bele mini túrógombóc, pirított mandula, kánikulában pedig akár egy gombóc vaníliafagyi is. Az édes gyümölcslevesek mellé mára felzárkóztak a hideg sós levesek is, ezért gyűjteményünkbe is bekerült néhány nagy kedvenc.

Hideg burgonyakrémleves, avokádóval

A legjobb megoldás forró nyári napokra: gyors hűsítő levesek

Hozzávalók:

  • 1 ek vaj
  • 2 ek olívaolaj
  • 1 kisebb fej vöröshagyma, finomra aprítva
  • kb. 70 dkg burgonya, apróra vágva
  • 1 babérlevél
  • 6 dl alaplé
  • 1 dl tejszín
  • 1 cikk lime vagy fél cikk citrom leve
  • só, frissen őrölt bors
  • szerecsendió
  •  fél avokádó
  • pár csepp citromlé

A vajat egy 2-3 literes lábosban, közepes lángon összeolvasztom az olajjal. Rászórom a hagymát, finoman sózom és 4-5 perc alatt puhára fonnyasztom. Egy-egy kanál vízzel meglocsolom, hogy gyorsabban puhuljon. Hozzákeverem a krumplit, felöntöm a vízzel, beledobom a babérlevelet, sózom és fedő alatt 14-15 perc alatt teljesen puhára főzöm. Botmixerrel pürésítem. Hozzáöntöm a tejszínt, egyszer összeforralom. Szerecsendióval, sóval, borssal, lime levével ízesítem. Az avokádót felkockázom, pár csepp lime levével és olívaolajjal összekeverem. Adhatok hozzá finomra aprított petrezselyemmel vagy koriandert is. A levest hidegre hűtöm, és az avokádóval tálalom. 2-3 adag lesz belőle.

Bazsalikomos őszibarackleves

A legjobb megoldás forró nyári napokra: gyors hűsítő levesek

Hozzávalók 4 adaghoz:

  • 6 dl víz
  • 20-25 levél bazsalikom
  • fél citrom leve
  • 4-5 ek. méz
  • 2 dl görög joghurt
  • 1 kg őszibarack

a vaníliás joghurthoz:

  • 1 tasak vaníliás cukor
  • 15 dkg natúr joghurt

Az őszibarackot a vízzel, a citromlével és a bazsalikomlevelekkel együtt egy lábasba tesszük. Néhány percig főzzük. A tűzről levéve botmixerrel pürésítjük, a mézzel édesítjük, végül a joghurtot is belekeverjük. 

A joghurtot a vaníliás cukorral kikeverjük, és a behűtött levesre kanalazzuk.

Dinnyeleves pirított sonkával

A legjobb megoldás forró nyári napokra: gyors hűsítő levesek

Hozzávalók:

  • 30 dkg sárgadinnye
  • 30 dkg görögdinnye
  • 20 dkg koktélparadicsom
  • 6 bazsalikomlevél
  • 1 ek. olívaolaj
  • 3 ek. vörösborecet
  • só, bors
  • néhány szelet sonka

A dinnyék magjait eltávolítjuk, és a húsukat felkockázzuk. A koktélparadicsomot is feldaraboljuk. Mindent egy tálba adagolunk, és botmixerrel turmixoljuk. A sonkaszeleteket száraz serpenyőben néhány perc alatt megpirítjuk, majd felszeleteljük. A levest a sonkachipsszel tálaljuk.

Hideg, bazsalikomos paradicsomleves, pisztáciás kecskesajtgolyókkal

A legjobb megoldás forró nyári napokra: gyors hűsítő levesek

Hozzávalók:

  • 3 ek. olaj
  • 1 közepes fej vöröshagyma, finomra aprítva
  • 2+4 kisebb gerezd fokhagyma
  • 1 kg érett paradicsom
  • 2 dl paradicsomlé
  • 4 dl alaplé
  • 8-10 bazsalikomlevél
  • só, frissen őrölt bors
  • 15 dkg félkemény kecskesajt
  • 3 dkg tisztított pisztácia, zúzva

A  sütőt 200 fokra előmelegítem. A paradicsomokat a sima végükön kereszt alakban beirdalom, tűzálló tálba teszem, meglocsolom 1-2 kanál olajjal, mellészórok 4 gerezd kicsit megroppantott fokhagymát, bazsalikomszárat és egy félórát sütöm. Óvatosan meghámozom, feldarabolom. Ezt a lépést kihagyhatom, ilyenkor egy vastag falú serpenyőt felhevítek, és a fent említett formában, lefedve 20 perc alatt átsütöm a paradicsomokat. 10 perc után fordítsuk meg őket. Így nem lesz annyira koncentrált az ízük.

Egy 2-3 literes lábosban, közepes lángon olajat hevítek. Rászórom a hagymát, finoman sózom, és 4-5 perc alatt folyamatosan kevergetve puhára fonnyasztom. Egy-egy kanál vízzel meglocsolom, hogy hamarabb megpuhuljon. Ráreszelem a két gerezd fokhagymát, pár másodpercig pirítom, majd hozzáforgatom a paradicsomot. A kicsorgó levét és a sült fokhagymát is felhasználom. Hozzáöntöm a paradicsomlevet és az alaplevet is, sózom, borsozom és 10 percig forralva, lefedve főzöm. Botmixerrel krémesítem.

A bazsalikomleveleket egy magas falú mérőedénybe teszem, rámerek fél merőkanálnyi levest, és ezt is pürésítem. Összekeverem, egyszer összemelegítem, sózom, borsozom, és ha túl savanyú, pici cukorral ízesítem, majd az egészet hidegre hűtöm. A kecskesajtból golyókat formázok, meghempergetem őket a zúzott pisztáciában, és a hideg levessel tálalom.

Chlodnik – lengyel céklaleves

A legjobb megoldás forró nyári napokra: gyors hűsítő levesek

Hozzávalók:

  • 1 ek. vörösborecet
  • 400 g (leveleivel együtt) cékla
  • 150 ml kefir
  • 2 szál újhagyma
  • 4 hónapos retek
  • 1 ek. méz
  • 150 ml zsíros natúr joghurt
  • 1 nagy csokor friss kapor
  • 150 g uborka
  • 100 ml zöldség alaplé vagy víz
  • só, frissen őrölt fekete bors
  • 2 főtt tojás

Az uborkát, a hónapos retket egészen kicsi kockákra vágjuk, az újhagymát és a kaprot finomra aprítjuk, és az egészet egy keverőtálba tesszük.

Közben a céklákat és a céklaleveleket sós-ecetes-mézes vízben puhára főzzük, majd leszűrjük. (Ha sütőben sütjük, a végeredmény még ízletesebb lesz.) A szoba-hőmérsékletűre hűlt gumókat meghámozzuk, nagy lyukú reszelőn lereszeljük, a leveleket finomra aprítjuk, és az egészet a kapros zöldségekhez adjuk. Hozzákeverjük a tejfölt, a kefirt, a zöldség alaplét (vagy vizet), sóval és frissen őrölt fekete borssal ízesítjük, és legalább 1-2 órára hűtőbe tesszük.

A hideg céklalavest tányérokba szedjük, és egy-egy fél, keményre főtt tojással a tetején tálaljuk.

Gyömbéres–mentás sárgadinnyeleves kókusztejjel

A legjobb megoldás forró nyári napokra: gyors hűsítő levesek

Hozzávalók 4 adaghoz:

  • 4 dkg cukor
  • 2 dl víz
  • 2 dkg gyömbér
  • 1 dl kókusztej
  • fél lime
  • 15 levél menta
  • 1,2 kg meghámozott, kimagozott sárgadinnye

A vizet és a cukrot egy lábasba tesszük, addig melegítjük, amíg a cukor el nem olvad a vízben. 

A sárgadinnyét feldaraboljuk, és egy nagyobb tálba tesszük. Ráöntjük az elkészített szirupot, hozzáadjuk a reszelt gyömbért, a lime levét és a héját, a mentaleveleket, végül a kókusztejet. Az egészet botmixerrel pürésítjük. Hidegre hűtve tálaljuk.

Hideg, tárkonyos eperleves lime-os tejföllel

A legjobb megoldás forró nyári napokra: gyors hűsítő levesek

Hozzávalók:

  • 3 kanál cukor
  •  2 dl víz
  • 2-3 szem csillagánizs
  • 1 rúd fahéj
  • 8-10 szem szegfűszeg
  • fél tk. őrölt fahéj
  • pár szelet gyömbér
  • 80 dkg érett földieper
  • 5 dl víz
  • 2 tk friss, aprított tárkonylevél
  • 1 dl hideg tejföl
  • fél lime reszelt héja és leve

A cukrot összeforraljuk a vízzel és a fűszerekkel. Az epret mossuk, daraboljuk. Ha a cukorszirupunk közben a felére csökkent, akkor egy kb. 2 literes lábosba átszűrjük. Hozzákeverjük az epret, a tárkonyt és a vizet, majd 6-7 percig forraljuk. Finoman sózom. Botmixerrel pürésítem, egy sűrű szövésű szűrőn átpasszírozom, majd hidegre hűtöm. Lime levével és reszelt héjával kikevert tejföllel tálalom. 2-3 adag lesz belőle.

Tejszínes meggyleves

A legjobb megoldás forró nyári napokra: gyors hűsítő levesek

Hozzávalók:

  • 35 dkg lecsumázott meggy
  • 15 dkg cukor
  • 2 dl tejszín
  • 2 ek. liszt
  • 2-3 citromkarika
  • 6-8 egész szegfűszeg
  • darabka fahéj
  • csipetnyi só
  • annyi víz, amennyi ellepi a gyümölcsöt

Alaposan mosd meg a meggyet, szedd le a szárát. Ha jobban szereted mag nélkül, kimagozhatod, de a bogyók szebben mutatnak a levesben, ha egészben főzöd a gyümölcsöt. Töltsd a gyümölcsöt fazékba, öntsd fel annyi vízzel, ami épp ellepi. Lassú tűzön forrald fel.

Öntsd a meggyleveshez a cukrot, add hozzá a sót, a fűszereket és a citromlevet. A forralástól számított 15 percig főzd. Közben a tejszínhez keverd hozzá a lisztet, ügyelve, hogy ne maradjon csomós. Amikor a meggyleves megfőtt, folyamatos kevergetés mellett öntsd bele a lisztes keveréket. Néhány percig forrald, majd vedd le az edényt a tűzről.

Spenótleves fetával és pirított lenmaggal

A legjobb megoldás forró nyári napokra: gyors hűsítő levesek

Hozzávalók:

  • 100 g tejföl
  • 2 gerezd fokhagyma
  • só, őrölt fekete bors
  • extra szűz olívaolaj
  • 200 ml zöldség alaplé vagy víz
  • 200 g feta
  • frissen reszelt szerecsendió
  • 500 g friss spenótlevél
  • 4 tk. lenmag

A lenmagot száraz serpenyőben megpirítjuk, a fetát elmorzsoljuk.

A parajleveleket megmossuk, majd a fokhagymagerezdekkel együtt, sós vízben 10 perc alatt puhára pároljuk.Hozzáadjuk a zöldség alaplevet valamint a tejfölt, ezután megsózzuk, megborsozzuk, megszórjuk egy kevés frissen reszelt szerecsendióval, és botmixer segítségével az egészet selymes pürévé turmixoljuk.

A levest hidegen, a morzsolt fetával, a pirított lenmaggal valamint frissen őrölt fekete borssal megszórva, és egy kevés extra szűz olívaolajjal meglocsolva tálaljuk. 

Málnaleves

A legjobb megoldás forró nyári napokra: gyors hűsítő levesek

Hozzávalók:

  • 50 dkg málna
  • 2 dl tejszín
  • 2 dl tej
  • 2 dl víz
  • ízlés szerint méz
  • 4 gombóc vaníliafagylalt

40 dkg málnát turmixgépbe teszünk, ráöntjük a tejszínt, a tejet, a vizet, és 2-3 evőkanál mézet. Simára turmixoljuk, majd átszűrjük a levest, és jó hidegre hűtjük. Tálaláskor 1-1 gombóc fagylaltot és málnaszemeket teszünk a tányérba, erre szedjük a levest.

Vichyssoise (pórés burgonyakrémleves)

Külföldi kedvencek gyorsan, egyszerűen

Hozzávalók 4 személyre:

  • 3 ek. vaj
  • 15 dkg póréhagyma
  • 4 közepes burgonya (kb. 30-40 dkg)
  • 4 dl szárnyas- vagy zöldségalaplé vagy víz
  • 2 dl főzőtejszín

A burgonyát megtisztítjuk, felkockázzuk. A póréhagymát apróra vágjuk, a vajon pirítani kezdjük, amikor kezd karamellizálódni, felöntjük az alaplével (vagy vízzel), sózzuk. Hozzáadjuk a burgonyát, majd puhára főzzük, és beleöntjük a tejszínt, egyet forralunk rajta. Levesszük a tűzről, botmixerrel pürésítjük, majd – igény szerint – leszűrjük. Tálaláskor felkarikázott póréhagymát szórunk bele, de adhatunk hozzá főtt, vajban átforgatott cukkinit, sárgarépát. Kínálhatjuk melegen és hidegen is.

Hideg avokádó-krémleves

A legjobb megoldás forró nyári napokra: gyors hűsítő levesek

Hozzávalók 2 főre:

  • 1 nagyobb, érett avokádó, hámozva, felkockázva
  • 1 szál újhagyma, karikázva
  • 4 dl húsleves vagy zöldségalaplé
  • kisebb gerezd fokhagyma reszelve
  • fél lime kifacsart leve
  • 1 ek. olívaolaj
  • só, frissen őrölt bors
  • díszítéshez csilipehely, friss petrezselyem vagy koriander

Tegyük az összes hozzávalót egy magas falú mérőedénybe. Alaposan turmixoljuk össze az egészet. Kóstoljuk meg, és ha kell, igazítsuk ki az ízeket. Tegyük hűtőbe legalább 2-3 órára. Friss fűszerekkel tálaljuk. Tovább turbózhatjuk, ha pirított magvakkal vagy feta sajttal szórjuk meg.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top