nlc.hu
Gasztro
Végre itt a szilvaszezon! Mennyei szilvás sütik a pitétől a gombócig

Végre itt a szilvaszezon! Mennyei szilvás sütik a pitétől a gombócig

Végre elővehetjük a legjobb szilvássüti-recepteket, és nekiállhatunk a sütésnek. Lepény, pite, kevert süti: mindegy is, csak sok legyen belőle!

Az idei szilvalekvár befőzése még várat magára, de a süteményeknek már nem tudunk ellenállni. A szilvának olyan jó tulajdonságai vannak, hogy szinte minden süteménynek jól áll belőle egy kicsi: édes és picit savanyú, van tartása, de levet is ereszt – nem csoda, hogy alig bírtunk válogatni a kedvenc szilvássüti-receptek között

Szilvás morzsasüti

Mennyei szilvás sütik

Hozzávalók:

  • 10 dkg zabpehely
  • 40 dkg szilva
  • 4 evőkanál cukor
  • 10 dkg liszt
  • 10 dkg vaj
  • 1 kávéskanál fahéj
  • csipet só

Mossuk meg, szedjük félbe, magozzuk ki a szilvákat. Tegyük egy tűzálló tál aljára, szórjunk rá 3 evőkanál cukrot és a fahéjat. Keverjük össze a lisztet a maradék evőkanál cukorral, a sóval és a pelyhekkel, adjuk hozzá a felkockázott, hideg vajat. Kézzel, gyors mozdulatokkal morzsoljuk össze, hogy tészta legyen belőle, de ne álljon össze cipóvá. Szórjuk a morzsát a szilvára, és 200 °C fokra előmelegített sütőben 30-35 percig süssük, amíg aranybarna lesz a teteje.

Fahéjas szilvatorta

Mennyei szilvás sütik

Hozzávalók:

  • 20 dkg liszt 
  • 20 dkg porcukor
  • 1 cs. vaníliás cukor 
  • 60 dkg szilva 
  • 1 csapott ek. fahéj  
  • 4 tojás 
  • 1 cs. sütőpor 
  • meleg víz, kb. 3 csapott ek.
  • formához: vaj, liszt

A recept a Csak a Puffin blogon folytatódik.

Rumos-gyümölcsös kalácspuding

Mennyei szilvás sütik

Hozzávalók:

  • a tál kikenéséhez kevés vaj és cukor
  • 2 ek. szilvalekvár
  • 50 ml rum
  • 200 g porcukor
  • 400 g (akár száraz) kalács
  • fél citrom leve
  • 1 kk. őrölt fahéj
  • 1 ek. vaníliás cukor
  • 80 g olvasztott vaj
  • 400 ml tej
  • 6 tojás
  • 400 g alma, körte vagy szilva

A kalácsot felszeleteljük. A szilvákat kimagozzuk, nagyobb darabokra vágjuk, meglocsoljuk a citromlével, majd összekeverjük a szilvalekvárral.

A tojások sárgáját a vaníliás cukorral, a tejjel, a rummal, a fahéjjal és az olvasztott vajjal kézimixer segítségével simára keverjük.

Egy tűzálló tálat kivajazunk, és megszórjuk a kristálycukorral. A kalácsszeleteket a szilvalakvárral elkevert gyümölcsdarabokkal a tálba rétegezzük, ráöntjük a tejes-tojásos keveréket, és 180 °C-ra előmelegített sütőben 15 percig sütjük.

Ezalatt a szobahőmérsékletű tojásfehérjéket kézi mixerrel buborékosra keverjük. Evőkanalanként hozzáadjuk az átszitált porcukrot, közben a habot folyamatosan tovább verve mindaddig, amíg az egész sűrű, kemény masszává alakul.

A tojáshabot az elősütött szilvás kalácsra kanalazzuk, és még 15 percre visszatesszük a sütőbe. (Akkor a legfinomabb, amikor a teteje egy kis színt kap.)

A kalácspudingot langyosan vagy hidegen tálaljuk.

A receptet Piazza Gabriella, a Tavola in Piazza bloggere készítette.

Vörösboros szilvás gombóc

 
Mennyei szilvás sütik

Hozzávalók 4 személyre:

  • 1 kg szilva, magozva
  • 20 dkg porcukor + a tálaláshoz
  • 1 tk. őrölt fahéj
  • 1 kg burgonya
  • 35 dkg liszt
  • 1 ek. zsír vagy vaj
  • 2 tojás + 1 tojássárgája
  • 3 dl száraz vörösbor
  • 4 ek. méz
  • 15 dkg háztartási keksz
  • vaj a keksz pirításához

A szilvát megmossuk, kimagozzuk, a fahéjjal összekevert porcukorban jól átforgatjuk, hagyjuk állni. A megmosott burgonyát héjában megfőzzük, ha megpuhult, még melegen kettévágjuk, és 140 ºC-os sütőben 8-10 percig szárítjuk. További 3-4 percig pihentetjük, majd meghámozzuk, még melegen burgonyanyomón áttörjük és kihűtjük. Hozzáadjuk az összes tojást, a lisztet, sót és a zsírt, és tésztát gyúrunk belőle. (Fontos, hogy a burgonya hideg legyen, amikor a lisztet és a tojást hozzáadjuk, mert különben nagyon lágy lesz a tészta.) A tésztacipót lisztezett deszkán kb. 1 cm vastagra nyújtjuk, és 6×6 cm-es négyzeteket vágunk belőle. A négyzetek közepére helyezünk egy-egy szilvát, gombócokat formázunk belőlük, és forró, sós, cukros vízben kifőzzük. A megmaradt szilvát a vörösborral lábosba tesszük, mézet adunk hozzá, és 10-12 percig forraljuk. Közben a kekszet összetörjük, kevés vajon megpirítjuk. Tálaláskor a szilvaragut a tányér aljára tesszük, belehelyezzük a gombócokat, rászórjuk a kekszet, és meghintjük porcukorral.

Tejfölös-szilvás sütemény

Mennyei szilvás sütik

Hozzávalók (26 cm-es tortaformához):

  • 180 g vaj
  • 170 g kristálycukor
  • 3 nagyméretű tojás
  • 250 g finomliszt
  • 3 teáskanál sütőpor
  • 2-3 teáskanál őrölt fahéj
  • nagy csipet só
  • 45 g őrölt mandula
  • 330 g zsíros tejföl
  • 60 dkg szilva

A recept az Ízből tíz blogon folytatódik.

Fordított szilvatorta

Ellenállhatatlan szilvás sütik

Hozzávalók:

A tésztához:

  • 20 dkg liszt
  • 10 dkg vaj
  • néhány ek. hideg víz
  • 5 dkg porcukor

A gyümölcshöz:

  • 15 dkg kristálycukor
  • 5 dkg vaj
  • 10-15 db szilva
  • 1 db vaníliarúd

A tészta hozzávalóit kézzel vagy géppel összedolgozzuk, fóliába csomagoljuk, és fél órára hűtőbe tesszük. A cukrot világos aljú lábasban alacsony lángon karamellizáljuk, majd félrehúzzuk a lángról, és felolvasztjuk benne a vajat. A szilvákat megmossuk, kimagozzuk, cikkekre vágjuk.

A karamellt egy torta- vagy piteforma alján eloszlatjuk, elhelyezzük rajta az szilvadarabokat, majd a tésztát vékonyra nyújtjuk, és beborítjuk vele a karamelles gyümölcsöt. Villával megszurkáljuk, majd 200 fokos sütőben pirosra sütjük. Langyosan, vaníliafagyival isteni.

Szilvás clafoutis

Mennyei szilvás sütik

Hozzávalók 4-6 személyre:

  • 125 g liszt
  • 10 dkg cukor
  • 1 csipet só
  • 3 db tojás
  • 3 dl tej
  • 1 evőkanál vaj
  • 50 dkg szilva

A szilvát megmossuk, megszárítjuk, kimagozzuk, majd megszórjuk 5 dkg cukorral, és legalább félórán keresztül állni hagyjuk. Közben a lisztet átszitáljuk és elkeverjük a cukorral, a sóval, valamint a habosra vert tojásokkal. Ezután szépen apránként hozzáöntjük a tejet. Egy sütőformát kivajazunk, majd beleöntjük a szilvát, és ráöntjük a sűrű palacsintatésztát. 180 fokra előmelegített sütőbe tesszük, és 30-40 percig sütjük.

Túrópalacsinta fahéjas-mentás szilvaszósszal

Mennyei szilvás sütik

Hozzávalók kb. 20 db palacsintához:

  • 125 g liszt
  • csipetnyi só
  • 250 g zsírszegény túró
  • 6 tojás
  • 125 ml tej
  • 2 tk. vaníliás cukor
  • 1 ek. + kevés a sütéshez napraforgóolaj

a szószhoz:

  • fél kk. őrölt fahéj
  • 2 ek. méz
  • 3-4 levél menta
  • 200 g szilva (cseresznye)

A szószhoz a szilvákat félbevágjuk, kimagozzuk.

A palacsintákhoz a túrót, a tojásokat, a lisztet, az olajat, a sót, a vaníliás cukrot és a tejet botmixerrel simára turmixoljuk. Egy vékonyan kiolajozott serpenyőt felhevítünk, és a masszát evőkanalanként adagolva kisütjük benne a palacsintákat.

Ezalatt a kimagozott szilvákat a mentalevelekkel, a fahéjjal és a mézzel 5 perc alatt sűrűre főzzük, majd a kész túrópalacsintákra csorgatva azonnal tálaljuk.

Marcipános-szilvás pite

Mennyei szilvás sütik

Hozzávalók 29 centis piteformához (nagy tepsihez duplázzuk a mennyiségeket):

  • 25 dkg liszt
  • 1,2 dl tej
  • 1 dkg élesztő
  • 1 tojás
  • 5 dkg olvasztott vaj
  • 1 ek. cukor
  • fél kk. só

Töltelék:

  • 40-50 dkg szilva
  • 5 dkg marcipán
  • 1 dl tejszín
  • 1 tojás
  • 1 kk. fahéj
  • 5 dkg szeletelt mandula
  • cukor a szóráshoz

A recept Maimoni blogján folytatódik.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top