Gasztro

Frankfurti leves és társai – 3 tartalmas leves, amitől tutira jóllakunk

Finomak, táplálóak és csak egyszer kell megfőzni, utána napokig ehetjük, csak melegíteni kell ezeket a kiadós leveseket.

Amióta bezárkóztunk otthon, óriási hangsúlyt kapnak olyan alapvető, a Maslow-piramis legalsó szintjén létező kérdések, mint például, hogy mi legyen az ebéd. A home office ugyanis nem láblógatás meg non-stop sorozatnézés, hanem otthonról dolgozás úgy, hogy mellette, adott esetben x számú gyerek tanulását is menedzselni kell. Plusz ugyebár a háztartás.

Az ebédet tehát jó lenne megúszni viszonylag egyszerűen, de mivel a jelek szerint a járványnak nem pár nap alatt lesz vége, hanem sajnos hónapokig fog tartani, nem túl okos ötlet sajtos tésztán és összenyomós melegszendvicsen túlélni. Ezeknél azért némiképp táplálóbb ételeket kell az asztalra tenni, ha nem úgy szeretnénk majd a vész elmúltával előtámolyogni a napfényre, mint háború után az óvóhelyről.

A leves mindig jó ötlet

Egy hatalmas fazék tartalmas leves mindig megoldás, sokak szerint nemcsak jóllakunk vele, hanem egyenesen gyógyír a testnek és a léleknek. Az ilyesmi mondjuk nem az én asztalom, de kétségtelen, hogy egy gőzölgő, illatos leves elfogyasztása után az ember határozottan elégedett lesz az életével.

Frankfurti leves

Az egyik legnépszerűbb levesünk a frankfurti leves. Eredetét tekintve Frankfurt városához semmi köze, alighanem a belekarikázott virsliről kaphatta a nevét, de ez minket egyáltalán nem tántorít el attól, hogy ilyet főzzünk, mivel finom, ráadásul tök egyszerű. Úgy vettem észre, hogy a gyerekek is imádják, ami szintén a virslinek köszönhető – nem is a kelkáposztának –, viszont a virsli farvizén nagy mennyiségű zöldséget is el fog fogyasztani az utód, már megérte.

Frankfurti leves virslivel

Frankfurti leves (fotó. smagpictures.com)

Hozzávalók (jó nagy fazék leveshez)

  • 1 közepes fej kelkáposzta
  • 4 ek. olaj
  • 1 fej hagyma
  • 3 db krumpli
  • köménymag
  • majoránna

a rántáshoz

  • 4 ek. olaj
  • 2 ek. liszt
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 tk. fűszerpaprika

és még

  • 2 dl tejföl
  • legalább 20 dkg virsli, de lehet több is

Elkészítés

  1. A hagymát felaprítjuk, megdinszteljük az olajon a nagy leveses fazekunkban. Közben felvágjuk a kelkáposztát is, amikor kész a hagyma, rádobjuk. Felöntjük annyi vízzel, amennyi a fazékba fér, sózzuk, beleszórjuk a fűszereket is. Megpucoljuk és kockára vágjuk a krumplit is, beletesszük a fazékba. Letakarjuk, elkezdjük főzni. Ne ijedjünk meg, a kelkáposzta össze fog esni. 
  2. Amikor minden megpuhult, az olajból és a lisztből barna rántást készítünk, belezúzzuk a fokhagymát, belekeverjük a fűszerpaprikát, felengedjük hideg vízzel, és belekeverjük a levesbe. Végül hőkiegyenlítés után a tejföl is beletesszük a fazékba, egyet rottyan, és kész.
  3. A virslit már nem kell főzni, csak karikázzuk bele a levesbe és már ehetjük is.  

Gulyásleves

 A gulyásleves maga a kézenfekvő étel, sőt annyira az, hogy még magyarázatra sem szorul.

Gulyásleves tányérban (Fotó: Pixabay / RitaE)

Gulyásleves (Fotó: Pixabay / RitaE)

Hozzávalók

  • 1 kg marhahús (lábszár, fartő, nyak, lapocka, vagy két doboz gulyáshús az élelmiszermulti hűtőpultjából. Természetesen gulyást lehet főzni sertéshúsból is, ebben az esetben a kondásleves jobban kifejezné a lényegét. Nem mondom, hogy mindegy, az íze is más lesz, de végül sertéshúsból is egy finom, tartalmas leves lesz az eredmény.)
  • 2 ek. zsír (disznó, kacsa vagy liba)
  • 2 fej hagyma
  • 2 ek. fűszerpaprika
  • só, egész bors, köménymag, fokhagyma, babérlevél
  • 3 szál répa
  • 1 szál petrezselyem
  • 1 darab zeller
  • 3 krumpli
  • 1 paradicsom
  • 1 paprika

a csipetkéhez

  • 10 dkg liszt
  • 1 tojás

Elkészítés

  1. A hagymát apróra vágjuk, és a zsíron megdinszteljük. Rádobjuk a gulyás méretűre vágott, felkockázott húst és addig sütögetjük, míg ki nem fehéredik. Sózzuk, lehúzzuk a tűzről és rátesszük a fűszerpaprikát, összeforgatjuk. Felöntjük vízzel, beleszórjuk a fűszereket, és visszatoljuk a tűzre.
  2. Főzzük vagy egy órán át. Közben megpucoljuk és felvágjuk a zöldségeket, ami van. Az nem olyan nagy tragédia, ha friss paradicsom és paprika nincs otthon, de azért legalább répa kerüljön bele. Mehet bele zeller is, ha szeretjük, ha nem, akkor kihagyjuk. Tovább főzzük.
  3. Két és fél óra főzésidőnél megnézzük, hogy mi újság a hússal, puhul-e már. Ha biztatónak véljük az eredményt, a krumplit is felkockázzuk, belefőzzük.
  4. A végén, ha kedved van, tehetsz bele csipetkét is: a lisztet és a tojást összegyúrjuk, gombócot formálunk belőle és belecsipkedjük a levesbe. Amint megfő, kész is a gulyásleves.
  5. Természetesen, ha egyéb tájjellegű vagy családi berögződéseink vannak a gulyással kapcsolatban, mindenképpen érvényesítsük, a recept sosem törvény, csak ajánlás.

Húsgombócleves

Ez tipikusan az a leves, ami a mélyhűtőben vagy a hűtőszekrény zöldségdobozában megbújó zöldségekből megfőzhető. Azt teszünk bele, ami van, nem kell rajta görcsölni, a hozzávalók listáját tekintsük javaslatnak, lényeg, hogy végül a zöldség tömege is ütős legyen a hús mellett.

Húsgombócleves gazdagon (Fotó: Belső Olga)

A húsgombócleves sok zöldséggel az igazi (A szerző fotója)

Hozzávalók

A leveshez

  • 1 fej hagyma
  • 4 ek. olaj
  • sárgarépa, petrezselyemgyökér, zeller, borsó, zöldbab, kelbimbó, fejtett bab, krumpli, vagy ami van otthon, összesen legalább fél kiló, de inkább több
  • só, bors, szerecsendió, szárított kapor
  • 2 dl tejföl
  • 1 ek. liszt

A húsgombóchoz

  • fél kg darált hús, sertés comb vagy lapocka
  • 1,5 tk. só
  • 1 tk. szárított kapor
  • 1 gerezd fokhagyma

A tálaláshoz

  • fél citrom leve

Elkészítés

  1. A hagymát felaprítjuk, megdinszteljük az olajon. Közben megtisztítjuk és felvágjuk a zöldségeket. Amikor kész a hagyma, rádobjuk először a gyökereket, sütögetjük, utána szépen sorban beleszórjuk, amit a mélyhűtőben találtunk. Sütögetjük kicsit, hogy jobb legyen az íze. Felöntjük vízzel.
  2. Sózzuk, hozzátesszük a fűszereket is, lefedjük és kitartóan főzzük, amíg meg nem puhulnak a zöldségek.
  3. A darált húst összekeverjük a fűszerekkel és kicsi gombócokat formálunk, amiket beleszórunk a levesbe. Ezzel még további 10-15 percig főzzük.
  4. A tejfölből és a lisztből habarást készítünk, majd hőkiegyenlítés után beleöntjük a fazékba. Kiforraljuk és kész is.
  5. Tálaláskor csorgathatunk bele citromlevet, de nem mindenki igényli.

Szeljünk hozzá friss kenyeret,  és kész is az ebéd.

Nem győztünk meg? Akkor talán ezek a levesek kedvre lesznek:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése