nlc.hu
Gasztro
háromfogásos vega menü

Háromfogásos vega menü volt a feladat A Konyhafőnökben, megoldottuk

Előétel körtés-rokfortos rukkolasaláta, a főétel fűszeres bulgur sütőtökkel és spenóttal, a desszert sárgabarack borhabbal.

Hús nélkül főzni egyszerű. Sőt, ha jobban belegondolunk, sokkal egyszerűbb is: nem kell kivárni, míg megpuhul a hús, nem kell izgulni, hogy kellően átsült-e és nem száradt-e ki. Nem kell megküzdeni az inakkal, a zsíros részekkel és a csontokkal: a növényi étel egyszerű, mégis változatos és finom. Nem csoda, hogy A Konyhafőnökben is előkerült, méghozzá úgy, hogy háromfogásos menüsort kellett készíteniük a versenyzőknek.

Némi fantázia mindenképpen kelleni fog azonban hozzá, ami sokszor még az éttermeknek sem jön össze, úgyhogy szárnyaljon a lelkünk és találjunk ki valami izgalmasabb húsmentes menüt, mint a rántott sajt zöldkörettel!

Előétel: rukkola dióval, körtével és rokforttal

rukola, körte, rokfort, dió vega saláta

Ez a saláta egy igazi ízbomba! (Fotó: Getty Images)

Hozzávalók (személyenként)

  • 1 marék rukkola
  • 2 db dióbél durvára vágva
  • fél körte felkockázva
  • 3 dkg rokfort elmorzsolva
  • ízesítésnek balzsamecet, olívaolaj és citrom

Elkészítés

  1. A hozzávalókat tálba tesszük, rálocsoljuk az ízesítőket és kész is az előétel.

Főétel: fűszeres bulgur ázsiai sütőtökkel és vajas spenóttal

bulgur, sütőtök

Vegetáriánus főétel, csak imádni lehet (Fotó: Getty Image)

Hozzávalók

A bulgurhoz

  • 15 dkg bulgur
  • 15 dkg főtt csicseriborsó
  • 4 evőkanál olívaolaj
  • 1 csipet fahéj
  • fél kávéskanál római kömény
  • fél kávéskanál füstös paprika
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1 lime leve és héja
  • ujjbegynyi gyömbér
  • 1 marék snidling

A tökhöz

  • fél kg sütőtök
  • 1 evőkanál olaj (mogyoróolaj, ha van)
  • fél fej hagyma
  • ujjbegynyi gyömbér
  • só, bors
  • fél kávéskanál koriandermag
  • 50 g retekcsíra
  • 1 db chilipaprika
  • fél dl kókusztej

A spenóthoz

  • fél kg spenót
  • 5 dkg vaj
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • fél kávéskanál szerecsendió

Elkészítés

  1. Feltesszük főni a bulgurt: először felhevítjük az olajat, majd beledobjuk a fűszereket és addig kevergetjük, amíg illatozni nem kezdenek. Hozzátesszük a felvágott chilit, gyömbért és fokhagymát, majd rádobjuk a megmosott bulgurt, sózzuk, belekeverjük a csicseriborsót és felöntjük annyi vízzel, amennyi ellepi. Lefedjük, 15 perc alatt készre főzzük.
  2. Amikor a bulgur megpuhult és felszívta az összes vizet, ráreszeljük a lime héját és belenyomjuk a levét és beletesszük az összevágott snidlinget, összekeverjük, megkóstoljuk. Ha szükséges, ízesíthetjük kevés mézzel.
  3. A tökhöz először megpároljuk az olajban az apróra vágott hagymát, majd hozzáadjuk a felvágott chilit, gyömbért és a fűszereket, illatozásig kevergetjük. Tegyük rá a kockára vágott tököt, sózzuk, fedjük le és pároljuk meg. Amikor megpuhult, öntsük rá a kókusztejet, kóstoljuk meg. Ha kell, adhatunk hozzá mézet. Tálaláskor a tetejére szórjuk a csírát.
  4. A spenóthoz a vajat megolvasztjuk egy serpenyőben, majd rádobjuk az apróra vágott fokhagymát és kisvártatva a spenótot, megfonnyasztjuk. Most jöhet a só és a szerecsendió, összekeverjük. Amikor kész, tálba tesszük és meglocsoljuk olívaolajjal.

Desszert: őszibarack borhabbal és mandulával

őszibarack borhabbal

Nem túl bonyolult, de annál ütősebb desszert (Fotó: Getty Images)

Hozzávalók

  • 7 db őszibarack
  • 1 palack édes fehérbor
  • 10 dkg barna cukor
  • 1 csipet fahéj

A borhabhoz (zabaglione)

  • 4 tojássárgája
  • 4 evőkanál cukor
  • 1,5 dl édes pezsgő
  • a tetejére durvára vágott mandula

Elkészítés

  1. Egy lábasban összemelegítjük a bort és a cukrot oldódásig, közben félbevágjuk és kimagozzuk a barackot, végül beletesszük a borba és 2-3 percig gyöngyözve főzzük. Kivesszük, lecsepegtetjük és betesszük a hűtőbe. A visszamaradt levet sűrűre forraljuk és ráöntjük a barackra.
  2. A borhabhoz a tojássárgáját és a cukrot fehéredésig keverjük, majd hozzáadjuk a pezsgőt. Mostantól gőz fölött dolgozunk és elővehetjük a gépi habverőt is: addig verjük, amíg be nem sűrűsödik. Amikor ez megtörténik, kész is vagyunk, levesszük a gőzről, tálba tesszük, a tetejére pedig rátapasztunk egy darab frissentartó fóliát, lehűtjük. Tálaláskor mind a barack, mind pedig a borhab legyen hideg! Szórjuk meg durvára vágott mandulával.

Receptek A Konyhafőnök feladataihoz

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top