nlc.hu
Gasztro
Holdi talajon termesztettek növényt floridai kutatók

Először sikerült növényeket nevelni olyan talajban, amit a Holdról hoztak

A következő lépés: növények a Holdon!

A Floridai Egyetem kutatói arra kerestek választ, hogy a Holdról származó durva por alkalmas-e növénytermesztésre, és a későbbi Hold-expedíciók űrhajósai tudnak-e majd élelmet termeszteni maguknak. A tudósok maguk is meglepődtek, hogy a kísérletük sikerült, és lúdfüvet neveltek a Holdról hazahozott talajmintán. Robert Ferl, az egyetem élelmiszer- és mezőgazdaság-tudományi karának tudósa elmondta, hogy kollégáival abba a talajmintába ültettek növényt, amit Neil Armstrong és Buzz Aldrin hozott magával a Földre az Apollo-11 küldetésről, és olyan talajmintákba, amelyek a más missziókkal érkeztek, írja az MTI.

A kísérletből ugyanakkor kiderült, hogy a holdi talajon durvasága és más kedvezőtlenebb tulajdonságai miatt lassabban nőttek a növények, mint a Földről származó, imitált holdi talajba ültetett palánták. A legtöbb holdi talajba ültetett növény végül elszáradt.

A Holdról származó talajból kihajtott növények

A Holdról származó talajból kihajtott növények a Floridai Egyetem gainesville-i laboratóriumában (Fotó: Tyler JONES / UF/IFAS Communications / AFP)

A kutatás eredményeit a tudósok csütörtökön tették közzé a Communications Biology című szaklapban. Mint írták, minél hosszabb ideig volt a talaj a Holdon a kozmikus sugárzásnak és a napszélnek kitéve, annál rosszabbul tűrték a növények. A tudósok szerint az Apollo-11 talajmintái voltak a legkevésbé kedvezőek a növekedéshez, mert a Nyugalom tengerének kőzete, ahonnan származtak, néhány milliárd évvel tovább volt kitéve az elemeknek.

  A következő lépés, hogy a Hold felszínén kell megismételni a kísérletet

– idézte a The Guardian Simon Gilroy űrnövénybiológust, a Wisconsin-Madison Egyetem tudósát, aki nem vett rész a kísérletben.

A hat Apolló-küldetés űrhajósai mindössze 382 kiló holdkőzetet és talajmintát hoztak vissza a Földre, és a legtöbbet elzárták. A NASA végül tavaly év elején 12 grammot adott át a Floridai Egyetem kutatóinak, és a régóta várt ültetést tavaly májusban végezték el egy laboratóriumban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top