nlc.hu
Mindennapok
Emberek, akik utálják a nyarat

„Kedvem lenne disszidálni Skandináviába” – nem mindenki imádja a nyarat, főleg most

Manapság már nem lehet olyan témát mondani, ami nem lenne megosztó. Igen, a nyár is közéjük tartozik. Ennek az évszaknak is megvannak a csodái, de ettől még nem mindenki érzi úgy, hogy ez lenne az év legjobb időszaka.

Kétség nem fér hozzá, június második felében berobbant a nyár, olyannyira, hogy hőségriasztást kellett kiadni, és ez bizony nagy változás ahhoz a kellemes időjáráshoz képest, ami az előző heteket jellemezte, amikor nem forrt fel az ember agyvize, amint kilépett az utcára, nem izzadt le egy pár perces sétától.

Bár biztosan vannak, akik pont a kánikulát hiányolták, azoknak a tábora sem kicsi, akik azon merengenek, az ő gyermekkorukban bizony már a harminc fok is hőségnek számított, és persze az adatok alapján akkor is voltak napok, amikor jóval efölé kúszott a hőmérséklet, 1921-ben Jászberényben például 37,2 fokot mértek, de talán nem volt olyan, hogy a hőség ilyen hosszan elhúzódott volna.

Ez neked nyár? 

„Szerintem elromlottak a nyarak. Régebben nagy misztérium volt, hogy van az évben egy-két hét, amikor beköszönt a kánikula. Már a neve is rejtélyes volt gyerekként! Bemondta a híradó, rákészültünk, hidratáltunk, ez volt a beszédtéma. De ez a hosszú időn át tartó, masszív hőség tényleg csak nyakig a vízben kellemes” – emlékszik vissza Orsi, aki ugyan nyári gyerek, de a hőséget nem bírja.

Fotó: Pustovit Serhii/ Ukrinform/Future Publishing via Getty Images

Fotó: Pustovit Serhii/ Ukrinform/Future Publishing via Getty Images

Amikor süt a hőség az aszfaltból, és már olyan forróság van, hogy hajnalra sem hűl le rendesen a levegő, kedvem lenne disszidálni Skandináviába

– tette hozzá, elárulta, a kánikulai napok kutyatartóként is kihívások elé állítják, 40 fokban levinni az ebet bizony elég problémás. „Tavaly először kiszáradt fűcsomóról fűcsomóra ugrálva közlekedtünk, aztán már ölbe vettem, hogy ne legyen baja a tappancsának.”

Persze minden viszonyítás kérdése, a forróbb napokért régen sem rajongott mindenki, a Qubit talált is rá bizonyítékot, mégpedig a Vasárnapi Ujság 1873. június 22-i számában. 

„Egész világ azt beszélte, hogy de már csakugyan megbillent a földgolyó tengelye, a természet rendje visszafordul. Junius elején emlegettük, hogy no tehát mégis beáll egyszer valahára a tél, amely a mult télen elmaradt. E héten pedig már a kisasszonyok pókhálóból szeretnének csináltatni maguknak viganót, mert a gáz. tüllanglais, s a jó isten tudná mi mindennek nevezik a piparongynak való sok lehelletszövetet, már igen meleg. A férfiak is olyan kivágott mellel járnak, hogy egy XIV. Lajos udvarabeli dáma is szégyelt volna oly „decolletirt” járni. Irigyeljük a szántó-vetőt, aki nem kénytelen dupla tokot húzni a lábára, s aki ráér, vizbe menekül a forró levegő elől. E sorok irója maga sem igen bánná, ha ez a karosszék itt alatta egyszerre hideg fürdő káddá válnék, legalább lehűthetné méltó haragját az ugrándozó természet ellen.”

A frontvonalak pedig a mai napig léteznek, sőt, talán sokkal élesebben rajzolódnak ki, mint valaha ez számtalan a napokban folytatott beszélgetésből is kiderült,

vannak, akik imádják a nyarat, pont így ahogyan van, vannak, akik inkább a régi nyarak emlékébe kapaszkodnak, de azt azért nem jelentenék ki, hogy utálják ezt az évszakot, és vannak, akik alig várják, hogy végre ősz legyen. Rájuk általában csodabogarakként tekintettek, pedig jóval többen vannak, mint gondolnánk.

Hot in the city

„Téli gyermek lévén ki nem állhatom a nyarat. Nem szeretem a napsütést, a meleget. Haszontalan vagyok 25 fok felett, mert onnantól nekem a cél a túlélés. Úgy szoktam megfogalmazni, hogy télen a hidegben fel tudok öltözni, de nyáron a bőrömet már nem tudom levenni – pedig néha leakarnám. Érdekes, hogy a legtöbben ilyenkor virulnak ki, de nálam ahogy elkezd melegedni a levegő, annál jobban depressziózom be, míg télen tele vagyok energiával, és imádom, ha hideg van, felöltözöm, esetleg esik a hó. Ha egyszer lenne esküvőm, akkor azt is úgy képzelem el, hogy valami gyönyörű téli, havas, hegyes tájékon”

– írta nekünk Dóri, aki hozzátette, érdekes, hogy Spanyolországban élt, kevésbé viselte meg a nyár, de a betonrengeteg közepén sajnos más a helyzet.

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Gabi is úgy érzi, hogy a 25 fok az ideális, 30 foknál már ő is szenved. „Amiatt is szenvedek a nyártól, hogy le kell vetkőzni, mármint nem meztelenre, hanem le kell venni a farmert és pulcsit, ha nem akarok meggyulladni, és rosszabb napjaimon rendkívül rosszul tudom érezni magam hiányos öltözékben, amikor kilátszik mindenféle bőrfelületem. Bár érdekes, hogy ez csak Budapesten jellemző érzés, amikor Gárdonyban vagyunk a telken, nem érdekel, ha látszik a karom vagy lábam, pedig az is város emberekkel vagy mi. A strand maga a kínzás, de menni kell a gyerekek kedvéért, amit meg is teszek, és az év többi részében igyekszem kiheverni ezt a traumát.”

Ő felhozott még egy indokot, amivel biztosan sokan tudnak azonosulni. „Aztán azért sem szeretem a nyarat, mert ilyenkor jön a «mindenki nyaral és nagyon boldog« posztáradat az összes közösségi oldalon, amitől nyomorultul érzem magam, pedig én is szoktam nyaralni és néha még nagyon boldognak is érzem magam. Persze megoldás lenne, hogy nem nézegetek közösségi oldalakat, de ez nyilván nem ilyen egyszerű, mert függő vagyok.”

Verus szintén zenész. „Nem csak tavaszi gyerek vagyok, de ráadásul hófehérke is, gyerekkoromtól kezdve kevés örömömet lelem ebben az évszakban: míg a kortársaim önfeledten pancsoltak a Balatonban vagy strandon, én legtöbbször hat kiló naptejjel bekenve üldögéltem a fa alatt és vágyakozhattam a víz után. Amikor egyszer végre nem volt szigorú, fa alá parancsolós felügyelet, egy osztálykirándulás alkalmával sikerült úgy leégnem, hogy aznap este üvöltöttem a fájdalomtól a vizes törülköző alatt, egy hét múlva pedig egyben lejött a bőr a hátamról.”

Megjegyezte a gyermekkori traumák mellett is vannak ellenérvei, igen az elviselhetetlen meleg az. Persze azért lehetnek a nyárnak kellemes pillanatai is, amit igenis ő is értékel, ilyenek a kellemes nyári esték valami kiülős helyen, és ezzel mások is egyetértettek. 

Eszter nem szívesen rangsorolja az évszakokat, ő mindegyiket szereti, a szélőséges időjárás az, ami zavarja. „A tavalyi nyár nagyon megviselt az aszály miatt,  hogy alig maradt Duna, és nem szeretnék megint ilyen végelláthatatlan hőhullámokat. Ráadásul mi nem használunk légkondit környezetvédelmi okokból, így maradnak nekünk a jó kis tippek.” És szerencsére van, ahova el tud menekülni, mégpedig egy víkendházba a Dunához közel. 

A tücskök ciripelése, a sok természet, a víz illata, a csillagok nagyon kisimítják az idegrendszeremet.

Fürdőzők a Duna partján alacsony vízállásnál Gödnél (MTI Fotó: Mohai Balázs)

Fürdőzők a Duna partján alacsony vízállásnál Gödnél (MTI Fotó: Mohai Balázs)

Adél is kedveli a nyarat, hogy hosszúak napokok, hogy a szabadban lehet lenni, sok a finom friss gyümölcs és zöldség. „Valahogy az ember ilyenkor jobban érzi azt, hogy él” – írta. És akkor jöjjön a DE. A kánikulát ő sem viseli jól. „Ha nem nyaralok, hanem a városban jövök-megyek vagy az irodában ülök, akkor cirka 25 fokra vagyok optimalizálva. Ez az a hőmérséklet, aminek egész évben kellene szerintem tartania. Igen, tavasz végi gyerek vagyok. A telet ki nem állhatom, semmi értelme. Hideg, hervasztó, színtelen és pokoli hosszú.”

Ha választhatnék, örök tavaszban és kora nyárban léteznék, azt hiszem.

A nyár védelmében

Andi ugyan téli gyerek, de talán pont azért, imádja a kánikulát .„Igen, engem is megvisel, és igen, előfordul, hogy éjszaka én is álmatlanul forgolódom, mert áll bent a levegő (légkondi nálam sincs), de alapvetően nem bánom ha 35 fok van. Nyár van, ilyenkor igenis legyen meleg! Az egyetlen, amit rosszul viselek, a sok büdös ember a levegőtlen tömegközlekedésen, és az a fajta jégverem, ami ilyenkor a boltokban uralkodik. Bemész, totál leizzadva a 35 fokról, és bent jó ha 20 fok van, ami garantál tüdőgyulladás, de legalábbis egy jó kis megfázás.”

„Tőlem lehet kánikula, és 40 fok is akár, bírom azt is, pedig nincs légkondink otthon, de azért az emberiség jóléte miatt kibékülök a konstans 30 fokkal. Amúgy nekem a strandidő az a 35 fok, és ha lehet a víz legyen 26 fok minimum, de akár lehet több is, azt sem bánom. Én nem riadok vissza, hogy hőségriadókor sétálni menjek délben, vagy például edzésen vegyek részt 35 fokban. Úgy tekintek a melegre, hogy ez van: nyár van, és legyen meleg. Viszont ahhoz képest, hogy nyári gyerek vagyok és imádom a napsütést és a jó időt, szeretem a nagyon hideg, havas teleket is” –  osztotta meg velünk nyárimádók táborát bővítő Anett. 

A nyár sötét oldala

Van egy közös vonás a nyárban és a szilveszterben, van egy elvárás, hogy ilyenkor mindenkinek jól kell érezni magát, úgy kell viselkednie, mintha nem lenne holnap, hajszolni kell az élvezeteket, élményeket, mert ki lemarad, az kimarad. 

Sokan tartanak attól, hogyha nem hozzák ki a legtöbbet ebből az időszakból, akkor az egy elvesztegetett nyár volt

nyilatkozta Trevor Harley, a The Psychology of Weather (Az időjárás lélektana) című könyv szerzője. Hozzátette, a koronavírus-járvány miatt most még inkább úgy érezzük most, hogy végre újra szabadok vagyunk, még inkább ki kell használni a meleg hónapokat, hogy minél több programot, kalandot kell belesűríteni a nyárba. 

És ha valaki inkább az otthona nyugalmát választja, sőt, még hangot is ad annak, hogy neki bizony nem a nyár a kedvenc időszaka, vagy éppen szereti a nyarat, csak ő máshogy foglalja le ilyenkor magát, akkor megkapja, hogy ő bizony egy savanyú, élhetetlen alak. Vannak, akik erre csak megvonják a vállukat, de vannak, akik a társadalmi nyomás miatt rosszul érzik magukat, hogy nekik más elképzelésük van arról, mit is kellene ilyenkor csinálni, esetleg valamilyen más okból – például az anyagiak miatt – nincs lehetőségük arra, hogy szórakozni, kirándulni, strandolni fesztiválozni, nyaralni járjanak. 

Ahogyan pedig azt egyik megszólalónk is említette, 

a közösségi média pedig nyilván rásegít ezekre a rossz érzésekre, ilyenkor még több poszt jön szembe a tökéletes vagy tökéletesnek mutatott életekről

A Vice egyik szerzője, Rachel Miller szintén azok közé tartozik, akiknek nem a szíve csücske a nyár, de összegyűjtött pár tippet, hogyan tehetjük kellemesebbé ezeket a hónapokat. Mint írja, nem baj, ha nem tudsz elmenni nyaralni, sokszor a várakozás a kellemes része úgyis az egésznek, így bármilyen apró programot tervezel vagy szervezel, már az is sokat segít. Ahogyan amiatt sem kell rosszul érezni magunkat, ha nincsen nyaralónk, ahova egészen nyáron leköltözhetnénk, már egy kis környezetváltozás is sokat segít, ez lehet egy kirándulás közel a városhoz, ahol laksz vagy egy kis hűsölés valamelyik strandon, de olyanoktól is jobb lehet a napod, ha kiülsz egy kicsit a parkba vagy este az erkélyre. 

Perseidák Salgotarján felett (Fotó: MTI/Komka Péter)

Perseidák Salgotarján felett (Fotó: MTI/Komka Péter)

Hozzáteszi, ugyan nagy a kísértés, hogy elszigeteljük magunkat a külvilágtól, ha nem érezzük magunkat olyan komfortosan, de azért jobb, ha néha szervezünk közös programot a barátokkal, ismerősökkel is, és persze találhatunk magunknak új hobbikat is, a nyári éjszakákon például megfigyelhetjük a csillagokat, nevelgess növényeket a teraszon, a kertben, rendezz be ott egy kis sarkot, ahova le tudsz pihenni egy jó kis könyvvel a kezedben, és nyugodtan legyél kicsit hedonista, ha az ételekről, italokról van szó. 

Fontos megjegyeznünk, tévedés azt gondolni, hogy a nyár biztosan segít azoknak is, akik hangulatzavarral, szorongással küzdenek. Kutatások is bizonyították, hogy a nyári időszak, különösen a kánikula rossz hatással van a mentális egészségünkre. Egy amerikai tanulmány szerint a nyár legmelegebb napjain körülbelül 8 százalékkal több páciens érkezik a sürgősségi osztályokra valamilyen mentális probléma miatt. 

Ennek egyrészt az időjárás az oka. Dr. Martin Paulus, az oklahomai Laureate Institute for Brain Research tudományos igazgatója szerint ez azzal magyarázható, hogy mentális problémákkal küzdők különösen érzékenyek lehetnek a hőstresszre, ami azzal jár, hogy súlyosbodhatnak a tüneteik.

De vannak más magyarázatok is, egyes kutatók azt feltételezik, hogy a hőség hatással van az agyi jelátvitelre vagy gyulladást okoz az agyban, mások szerint arról sem szabad elfeledkezni, hogy a meleg, forró éjszakákon rosszabbul alszunk, és nem titok, hogy a nem megfelelő mennyiségű és minőségi alvás bizony a lelki, szellemi és fizikai egészségüknek sem tesz jót. A New York Times cikke szerint nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt sem, hogy az egyre szélsőségesebb időjárás miatt erre inkább jelen van a klímaszorongás, ami szintén nem segít abban, hogy jobban érezzük magunkat a bőrünkben.

És mint kiderült, vannak egyéb tényezők is, amik közrejátszanak abban, mennyire visel meg a kánikula. Egy 2018-as tanulmány szerint az alacsonyabb jövedelműek ilyen szempontból is hátrányban vannak a magasabb jövedelműek szemben, ahogyan a nők is férfiakkal szemben, azaz a hőség mentális egészségre gyakorolt hatása kétszer olyan rossz volt az alacsony jövedelmű nők esetében, mint a magas jövedelmű férfiaknál.

Nem nehéz belátni azt sem, hogy a korábbam már érintett jelenségek különösen rossz hatással lehetnek azokra, akik depresszióval vagy szorongással küzdenek, ahogyan Villányi Gergő pszichológiai tanácsadó fogalmazott korábbi cikkünkben, a nyári depresszióra magyarázat lehet a „kimaradás” erősödése lehet, vagyis az, hogy ha valaki eleve súlyosan rosszkedvű, akkor a sok jókedvű ember látványa csak ront a lelki állapotán. Arról nem beszélve, hogy jobban szembesül azzal, hogy másnak mennyire könnyű az, ami neki nehéz, azaz a szocializálódás.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top