nlc.hu
Magyarország kúl
A tévébe költözik a Honfoglaló játék

A tévébe költözik a Honfoglaló játék

Százezrek játszották és játsszák a neten, most pedig a tévébe költözik a méltán népszerű Honfoglaló játék. Kvízműsor lesz belőle, januárban kezdődik.

A Duna TV-n január 2-tól indul a Honfoglaló kvízműsor, tudta meg a Kreatív. A rendes adást december 25-29-e között különkiadás vezeti fel, ebben közismert emberek játszanak majd, ekkor mutatják be a játékszabályokat a nézőknek. A műsort december elején kezdik el forgatni.

Képernyőkép a Honfoglalóból

A játékban három hadvezér versenyez egymással: minél több területet foglalnak el, annál több pénzt nyerhetnek. Minden adásnak lesz győztese, a napi győztesek közül kerülnek ki a heti győztesek, és lesz hónap bajnoka is. A játékban feleletválasztós és tippelős kérdések is lesznek – olvasható az MTVA közleményében.

Medveczky Balázs, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. televíziós médiaszolgáltatási igazgatója azt mondta, hogy a kérdések a magyar kultúrához, történelemhez, irodalomhoz kapcsolódnak. Medveczky arról is beszélt, hogy “amíg az utóbbi két évtizedben a televíziós társaságok jellemzően megvásárolt formátumot sugároztak, a közmédia több sajátot alakított ki, mint A Dal, a Fölszállott a páva és a Virtuózok, most pedig hazai fejlesztésű napi vetélkedővel jelentkeznek.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top