Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Otthon

Két magyar városban olcsóbbak lettek az albérletek

A budapesti eladó lakások iránt megcsappant a kereslet nyár eleje óta, ám az albérletpiac folyamatosan újratermeli magát.

A tanév elindulásával véget ért a csúcsidőszak az albérletpiacon, ennek apropóján az ingatlan.com elkészítette – városokra bontva – az idei nyár mérlegét, amely a budapesti és az egyetemvárosokban bekövetkezett változásokat mutatja be. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője azt mondta, hogy a fővároson kívül a nagy egyetemvárosokban és a gazdasági, ipari szempontból erős, ezzel összefüggésben munkaerőpiaci szempontból legkedvezőbb helyzetben lévő városokban élénk az albérletpiac. Az adott város egyetemén tanuló diákoktól érkező kereslet mellett megjelentek a szóban forgó városokban munkát vállalók is.  

„Ezekben a városokban az idén is nőttek a bérleti díjak, de jóval lassabb ütemben, mint a korábbi években, amikor két számjegyű volt a drágulás” – fogalmazott az ingatlan.com szakértője.

Az albérletek szembemennek az eladó lakásokkal

Budapesten a kiadó lakások átlagos bérleti díja idén októberben 160 ezer forint volt, azaz éves összevetésben 7 százalékkal nőttek az albérletárak. A budapesti albérletek iránti kereslet lényegében stagnált, de ez továbbra is jelentős érdeklődést takar. Balogh László elmondta, hogy a fővárosi albérletpiac szembemegy az eladó lakások szegmensével.

„A fővárosi eladó lakások iránti kereslet megcsappant idén június óta, elsősorban azért, mert kevesebb befektetési célú lakásvásárló van jelen. Emiatt az eladó lakások árának emelkedése is jóval visszafogottabb lett. Az albérletpiacon viszont a kereslet folyamatosan újratermeli magát, mert továbbra is sokan költöznek a fővárosba jobb munkalehetőségeket és magasabb fizetést remélve” – tette hozzá.

albérlet költözés lakásvásárlás

(iStock)

Milyen változás volt a debreceni, a szegedi és a pécsi piacon?

Debrecenben idén októberben a kiadó lakások átlagos bérleti díja 100 ezer forintot tett ki, ez éves szinten pedig 5 százalékos volt az áremelkedés. Az albérletek iránti kereslet a Hajdú-Bihar megyében és Debrecenben 10 százalékkal nőtt egy év leforgása alatt.Szegeden most átlagban 100 ezer forintért lehet lakást bérelni havonta, 2018 októberéhez képest a szegedi albérletek csak 5 százalékkal drágultak. Szegeden és a megyei nagyvárosokban a kereslet Budapesthez hasonlóan stagnált éves összevetésben. Pécsen tavaly októberhez viszonyítva pedig 6 százalékkal 95 ezer forintra nőtt az átlagos bérleti díj, a kereslet közel 20 százalékkal erősödött.

Végletek: Miskolc és Szolnok

Két városban csökkentek az átlagos bérleti díjak tavaly októberhez képest: Sopronban 110 ezer, Szolnokon pedig 90 ezer forintos lakbért kérnek el havonta a tulajdonosok, ami éves szinten 8 és 10 százalékos csökkenésnek felel meg.A miskolci albérletpiacon most átlagosan 80 ezer forintért lehet lakást bérelni. Ez 14 százalékos emelkedést jelent, és az erős keresletnek köszönhető, amely az ingatlan.com adatai szerint 19 százalékkal nőtt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top