nlc.hu
Otthon
3 óra alatt épül fel a nyomtatott ház – fotók

3 óra alatt épül fel a nyomtatott ház – fotók

Egy kínai cég tökéletesen felszerelt, kényelmes házakat épít fel, mindössze három óra leforgása alatt.

A szupergyors építkezés úgy lehetséges, hogy a ház elemeit előzőleg egy hatalmas 3D-nyomtató segítségével kinyomtatják, majd egy daru segítségével a kijelölt telken összeszerelik. Ezután már csak a bútorokat kell bevinni, és lehet is beköltözni.

Megnézem
Összes kép (1)

Az így épült házak olcsóbbak és strapabíróbbak is, mint egy hagyományos módon felhúzott épület. Egy négyzetméter 3500 jüanba, vagyis nagyjából 160 ezer forintba kerül, és a ház legalább 150 évig áll. Az építőanyagok ráadásul víz- és tűzállóak,  és hiányzik belőlük egy sor környezetszennyező vegyület is.

Forrás: Oddity Central

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top