Otthon

Ingatlanpiac: olcsóbbá válhatnak az új lakások

A lakáspiaci helyzet is jelentős változáson ment keresztül az elmúlt hónapokban a koronavírus-járvány miatt. Ennek az átalakulásnak van pozitív hozadéka is.

Az első félév során 8697 új lakást adtak át az országban, ez 34 százalékos emelkedést jelent éves összevetésben. Ezzel szemben a kiadott lakásépítési engedélyek száma, közel hasonló mértékben, 32 százalékkal 12 745-re csökkent. A csökkenő lakásépítési kedv pedig a kínálatot is szűkíti, mivel az új építkezések 1-2 éven belül fejeződhetnek be.

Most érdemes lakást venni

Fotó: getty

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője az újlakás-piac jövőjéről azt mondta, hogy a járvány miatt egyelőre bizonytalan a helyzet.

“Az valószínűsíthető, hogy a mostani kilátások alapján várható kínálat szűkülését tompíthatják, esetleg ellensúlyozhatják a rozsdaövezeti program új lakásai. Az 5 százalékos áfa miatt a rozsdaprogramos lakások lejjebb szoríthatják az árakat, emellett a vevőkért fokozottabb harc indulhat a lakásépítők körében. A rozsdaprogram hatása nagyban függ attól, hogy konkrétan hány lakás bővíti majd a kínálatot”

– mondta a szakember.

Az elemzés szerint más tényező is hozzájárulhat az árak esetleges mérséklődéséhez: a koronavírus-járvány miatt ugyanis a korábbi években kialakult lakásépítési kapacitáshiány megszűnt. Közben több építőipari szakember tért haza Magyarországra. Ezeknek köszönhetően az újlakás-építési költségek mérséklődhetnek, ami a következő 1-3 évben beépülhet a végső árakba, azaz megfizethetőbbé válhatnak a nagyvárosi új lakások és házak.

Olvass még többet a lakáspiaci helyzetről itt az nlc.-n:

(Nyitó kép: getty)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése