Profil
A szeméttelepről vitték be szülni, lemondott a gyerekéről a 12 éves kárpátaljai anya
Ezt a gyűrűt tartják most a legrondábbnak a világon
Rengetegen háborodtak fel az idei irodalmi Nobel-díjas miatt
Nyereségvágyból elkövetett emberöléssel vádolják VV Fanni gyilkosát
Senkit sem hagy aludni a vasárnapi telihold
„Megtörténhetne az első mellre kúszás, mellre helyezés is” – így formálták át civilek a szegedi szülészetet
A legszegényebbektől már elvették az ivóvizet Miskolcon
Vajna Timi nyilatkozott az örökséggel kapcsolatban
Szkizofrénia: gyakran már tinédzserkorban jönnek az első tünetek
A haja miatt zavarták el az osztályfényképezésről a 8 éves kislányt
Majdnem teljesen meztelenül fotózták Gwyneth Paltrow-t
Hosszú Katinka boldogan fotózkodott szerelmével Berlinben
Negyedszer vette fel ugyanazt a ruhát a királyné
Kétségtelenül ez a csillagjegyek legvonzóbb tulajdonsága
Súlyos a sérülése Bencsik Lilinek, a Fuss család, fuss! versenyzője kénytelen volt feladni a versenyt
Szívtelenül szakították el a gyerekeket a nevelőszülőktől, már két eljárás folyik
Kis híján mindkét szülőjét elvesztette a Sztárban Sztár leszek! mindig mosolygós énekese
Séfek Séfe: egy darab kakinak tűnt az ízletes húsétel
Love Island: két pár is repül a szigetről
Megitta az utolsó üveg rumot, elszívta az utolsó cigit, majd világbajnok lett Korok Fatima szabadtüdős merülő
A Séfek Séfe versenyzője pikáns helyre helyezné fel a répát
Séfek Séfe: „Szétrúgom a segged, ha nem veszel be”
Szily Nóra: „Egy hónap alatt árva lettem”
Napi kínai horoszkóp 2019. október 11. – Sikeres lehetsz
Címlap
top
Amikor a macska úgy dönt, hogy rajtad alszik, az soha nem véletlen – és az ok nem csak a testmelegre vezethető vissza
Finnországban az emberek nemcsak radiátorokkal fűtik otthonaikat, hanem egy meglepő mindennapi használati tárggyal