Élni tanít a világ legcukibb nyugdíjaskórusa

Popslágerek a népdalok helyett

Emlékszem, gyerekkoromban nem igazán voltam oda a csirkehúsért, és amikor a nyári vakációm egy részét keresztapáméknál töltöttem, ők úgy próbálták megetetni velem az ebédet, hogy azt hazudták róla, hogy cápahús, és a kis kalandvágyó lelkemnek máris sokkal izgalmasabbnak tűnt ez az étel.  Valami efféle trükkre vállalkozik a kerekes székes és nagyon beteg Marion (a csodálatos Vanessa Redgrave) is, csak ő nagyban játszik. Elhiteti a mogorva férjével, Arthurral (a többnyire gonosztevőket alakító Terence Stamp jutalomjátéka), hogy a halála előtt szeretne nyugdíjaskórusba járni, amit egy jókedvű és mindenkivel jóban lévő lány (a Bond-girlből cuki lánnyá avanzsált Gemma Arterton) vezet, és mulatós slágerek helyett pop- és rockdalok szerepelnek a repertoárban. De ez csak az álca.

Marion terve

Marion valójában azért indítja el az akcióját, mert tudja, hogy hamarosan itt kell hagynia ezt a világot, és a morc, magának való férje nélküle bizony teljesen egyedül maradna. Szóval Arthur eltolja Mariont a próbákra, és elkíséri a fellépésre, és közben megtetszik neki a dolog, de úgy, hogy maga se veszi észre. Az ablakon leskelődve ragad rá valami a benti jókedvből, és a férfi, aki képtelen kimutatni az érzéseit, szép lassan felenged. Persze egy efféle történetben a tragédia gyakorlatilag elkerülhetetlen. De az élet ezután sem áll meg. A csinos kórusvezető, Elizabeth felfedezi az Arthurban megbúvó tehetséget, és ahogy a mogorva férfi arcán megjelennek az első érzelmek, úgy kezdenek hullani a néző könnyei is, megállíthatatlanul. Ráadásul a kórus egy nagy versenyre készül, ahol a zárkózott férfinak a közönség előtt kell kitárulkoznia.

Azt hiszed, láttad már

A Dal Marionnak története elsőre olyan, mintha már láttad volna, hiszen Az élet nélkülemtől kezdve a Schmidt történetén át a Straight Storyig számos filmet juttat az eszünkbe, és kétségtelen tény, hogy nem a világ legeredetibb filmje, viszont az érzelmei nagyon a helyén vannak. Időnként gyönyörű pillanatokkal ajándékoz meg, de sosem veszi magát túl komolyan, és pont annyi vidámság és életöröm rejtőzik benne, ami még egy esős és borús nyári napot is képes napfényessé változtatni. Legalábbis a lelkünkben.