nlc.hu
Szabadidő
Bejelentették a TV2 tavaszi műsorait

Bejelentették a TV2 tavaszi műsorait

Szerdán délben bejelentették a TV2 tavasszal induló, új műsorait. Mostantól kibékülhetünk a rokonokkal a kamerák előtt (nem kell összeverekedni, mint a Mónika show és Joshi Bharat műsorának idején, nyugi), ha pedig többször főztünk jót, mint vágtuk el az ujjunkat a konyhában, akkor megpróbálhatjuk lefőzni a sztárséfeket. Lesznek még újdonságok. Mondjuk a részleteket.

Azt már tudjuk, hogy 8 év után visszatér a TV2 képernyőjére Jakupcsek Gabriella, aki arra vállalkozik, hogy az Egymás szemében műsorában kibékítse a régóta haragban álló rokonokat. Egyébként Friderikusz Sándornak volt egy hasonló műsora. A Békítő show 1994-től futott egy évig képernyőn. Valamiért nekünk az maradt meg, hogy abban csak ismert emberek “békülgettek”, de felhívta rá egy kollégánk a figyelmet, hogy civilek is, szóval 23 év után újra békülhetünk. A TV2 szerdai sajtótájékoztatón végre az is kiderült, hogy mi lesz az a nagyszabású főzőműsor, amiben lelkes, a gasztronómiában jártas versenyzők tanulhatnak a mesterséfektől.

 Ezek a műsorok indulnak tavasszal a TV2-n

Megnézem
Összes kép (1)

Az új struktúra február 27-től indul, a Tények után ugyan marad az 50 milliós játszma, de a kvízműsort követően naponta más műfaj és más műsor lesz látható.

Tavasszal indul egy új vetélkedő is, az Annyit ésszel, mint erővel. Kvíz kérdések és fizikai feladatok váltják egymást, a műsorvezető Tilla lesz. Elindul Jakupcsek Gabriella beszélgetős műsora, az Egymás szemében, amiről azt ígérik, megindító, megható műsor lesz.

Ökrös Gergely, a TV2 programigazgatója elmondta, hogy keddenként a Született szobalányok című amerikai sorozat indul. Ennek Eva Longoria az egyik producere.

Szerdánként egy cukiságbombával próbálkozik a csatorna: Vigyázat, gyerekkel vagyok! címmel érkeznek sztárok a gyermekeikkel a képernyőre. Ördög Nóra vezeti a műsort, melyben az a lényeg, hogy a gyerekek mit kotyognak ki híres szüleikről.

Csütörtökönként jön a Detektív Bt. , a TV2 sajátgyártású sorozata egy nyomozócsaládról.

De tavasszal jön még az ötödik évaddal A nagy duett. Indul egy új gasztro tehetségkutató. Valamint indul a Szerelem első csókra című műsor. Ebben bekötött szemmel, csók alapján döntik el a jelentkezők, hogy kivel mennek el randira. 

2017 legnagyobb TV2-es eseménye a Ninja Warrior, amire a mai naptól lehet jelentkezni. Ugyanazok gyártják majd, akik Európába másik országaiban. A pályát hét napig építik, 300 ezer liter vizet öntenek egy medencébe. “Ez a világ egyik legkeményebb kihívása” – mondta Ökrös Gergely.

SuperTV2

Kasza Tibi csak visszatér a képernyőre, indul a Guess my Age műsor, aminek ő a házigazdája.  A SuperTV2-n lesz látható, francia formátum, amit eddig 20 országban vettek meg. Jövő héten indulnak a felvételek, várhatóan tavasszal kerül képernyőre. Kasza, aki Dominikáról jelentkezett be,  Donald Trump-sárgán magyarázta el a játékszabályokat: celebek és civilek tippelik meg a másik korát.

Azt is bejelentették, hogy folytatódik a Jóban Rosszban,  és új szerelőkel forog tovább az Édes élet.

 Prime

A Prime csatornán a Grace klinika és a Gotham új évadokkal jön, valamint  érkezik A szökés, mindössze  24 órával az amerikai premier után.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top