nlc.hu
Szabadidő
Mikor lesz tavaszi szünet 2017-ben?

Mikor lesz tavaszi szünet 2017-ben?

Ezt azért kell pontosítanunk, mert a tavaszi szünet 2017-ben is a húsvéthoz, az egyik legfontosabb mozgó ünnepünkhöz igazodik. Idén április közepén lesz az iskolai tavaszi szünet, így már komoly esélyünk van arra, hogy jó időt fogjunk ki, és a szabadban tudjuk eltölteni ezt a tanítási szünetet.

A húsvét tehát április 16-án vasárnap lesz, ennek megfelelően a tavaszi szünet 2017-ben április 13-tól április 18-ig tart majd. A szünet előtti utolsó tanítási nap április 12. szerda, a tavaszi szünet utáni első tanítási nap pedig április 19-én szintén egy szerdai napon lesz.

Mit csináljunk a 2017-es tavaszi szünetben?

Ne bízzuk a véletlenre, hogyan alakul a 2017-es tavaszi szünetünk, főleg ha több “örökmozgó” gyermekünk is van, akik alig várják, hogy foglalkoztassuk őket. A tavaszi szünet ugyan nem egy végtelenített történet, de akár minden napra kitalálhatunk valami szórakoztatót, amivel az egész család jól mulat. A tavaszi szünet első felében összpontosítsunk a húsvétra, ilyenkor tengernyi lehetőségünk van, főleg rossz időjárás esetén, az idő kreatív eltöltésére. A sok papírhajtogatás és ragasztás mellett pedig ne feledkezzünk meg a tojásokról sem! Fessünk tojást ezerrel!
Ha pedig akkora szerencsénk van, hogy április közepére beköszönt a jó idő, nagy valószínűséggel nem kell a gyerekeket sokat noszogatni, hogy kimenjenek a kertbe vagy a parkba játszani, azért a 2017-es tavaszi szünetben sem árt kerti játékokkal készülni.

Mikor lesz tavaszi szünet 2017-ben?

Kiránduljunk a tavaszi szünetben!

A lehető legjobb, ha szabadtéri programot tervezünk a családdal, barátokkal. A tavaszi szünetben kiránduljunk Budapest környékén! Számtalan lehetőség áll rendelkezésünkre: A Pilis, a vácrátóti arborétum, a Budai-hegyek vagy a Tatabánya melletti Szelim-barlang mind-mind szuper úticél egy sportos nap eltöltésére a tavaszi szünetben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top