nlc.hu
Szabadidő
Nobel-díjas író dedikál Budapesten

Nobel-díjas író dedikál Budapesten

A 2006-os év irodalmi Nobel-díjasa, a török Orhan Pamuk lesz az idei könyvfesztivál díszvendég-írója. A rendezvényen – melynek idén is a Millenáris ad otthont – mintegy 150 kiállító könyvkínálata várja a közönséget.

Szombaton délelőtt dedikálja műveit a 24. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendég-írója, az irodalmi Nobel-díjas Orhan Pamuk. A világszerte népszerű török szerzővel a fesztivál csütörtöki megnyitóján D. Tóth Kriszta beszélget, majd Péterfy Gergely laudációja után átveheti a fővárosi önkormányzat és a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) közös elismerését, a Budapest Nagydíjat.

Orhan Pamuk, a kortárs török irodalom legismertebb alakja jómódú, értelmiségi családba született Isztambulban 1952-ben, tanulmányait nyugati szellemiségű iskolákban végezte. Eredetileg építészmérnöknek készült, azonban később festő akart lenni, végül újságírás szakon szerzett diplomát 1977-ben. A hetvenes évek közepén végleg felhagyott a festészettel, és életét az írásnak szentelte. Első írása, a Sötétség és fény 1979-ben megosztva első helyezést ért el a Milliyet Sajtóversenyen.

Évekig tartó kiadókeresés után 1982-ben jelent meg első, Cevdet Bey és fiai címet viselő regénye, amely egy évvel később elnyerte az Orhan Kemal-díjat. A három generáció életén átívelő családtörténetet a Helikon Kiadó először jelenteti meg magyar nyelven az idei könyvfesztiválra.

Az Európa és Ázsia, a hagyományok és a modernitás között választásra kényszerülő Törökországot posztmodern stílusban bemutató szerző műveit több mint 50 nyelvre fordították le, és regényeivel nem csupán hazájában, de több nyugat-európai országban – többek között Angliában, Franciaországban, Németországban és Olaszországban – is jelentős irodalmi díjakat nyert el. Nevét az Egyesült Államokban is jól ismerik, a 2004-ben angolul is megjelent című regényét a The New York Times az év 10 legjobb könyve közé sorolta.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top