nlc.hu
Szabadidő
A tudomány felelősségéről beszélt a pápa az első TED-es előadásában

A tudomány felelősségéről beszélt a pápa az első TED-es előadásában

Az idei TED konferencia keddi meglepetésvendége Ferenc pápa volt, aki a Vatikánból jelentkezett be, és egy 18 perces előadást tartott. Videó.

A mostani Vancouverben megtartott TED konferencia A jövő te vagy címmel fut; többek között vendége lesz Elon Musk és Serena Williams, és ennek keretében beszélt az élőben bejelentkezett pápa is. A vallási vezető hangsúlyozta, hogy az emberek nem egymástól függetlenül működő, elszigetelt lények, hanem összetartozó egységek, amelyeknek az életét éppen az interakciók határozzák meg. Ezért fontos, hogy nyitottak legyünk, toleránsak egymással – derül ki a beszédéből.

Külön megemlítette a tudományt is – amiről humorosan megjegyezte, hogy valószínűleg a hallgatóság jobban ért hozzá, mint ő –, miszerint a technológiai innovációk közvetett feladatának a szolidaritás, az elesettek, a társadalomban hátra hagyott emberek felkarolása kellene, hogy legyen, erre kéne a jövőben törekedni. Szerinte a kellő hatalommal rendelkezőknek a tudományban is szerényen kellene cselekedniük.

“Minél hatalmasabb vagy, a tetteidnek minél nagyobb hatása van az emberekre, annál nagyobb a felelősséged, hogy alázatosan cselekedj. Ha nem így teszel, akkor a hatalmad romba dönt, és romba dönt másokat is” – fogalmazott.

Visszatérő témáit is hangsúlyozta: soha ne hagyjuk figyelmen kívül a szegényeket, a menekülteket, sem a sebezhető embereket.

Olaszul mondott, de feliratozott beszédében hozzátette azt is, hogy a szolidaritással felül tudnánk kerekedni a “pazarlás kultúráján”. Szerinte ez a kifejezés nemcsak az ételek pazarlására vonatkozik ma, hanem az emberi értékek és a munkaerő a gazdaságban történő elfecsérlésére is, a gépekkel helyettesített embert újra értékelni kellene. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top