nlc.hu
Szabadidő
Úszó-Eb: Holtverseny kihirdetését kéri a MÚSZ Rasovszky ezüstje miatt

Úszó-Eb: Holtverseny kihirdetését kéri a MÚSZ Rasovszky ezüstje miatt

Hasonló esetekre hivatkoznak, amikor holtverseny mellett döntöttek a bírák.

A Magyar Úszó Szövetség óvást nyújt be, miután Rasovszky Kristóf úgy lett ezüstérmes csütörtökön 10 kilométeren a nyílt vízi úszók skóciai Európa-bajnokságán, hogy a győztessel azonos idővel csapott célba.

A Balaton Úszó Klub sportolójára a táv legvégén felzárkózott az olimpiai, világ-, illetve Európa-bajnoki címvédő Ferry Weertman, és a két úszó ránézésre egyszerre csapott célba. A célfotó alapján közölték, hogy hiába volt valamivel előrébb a veszprémi úszó, holland riválisa csapott egy „leheletnyivel” előbb a táblára, így megvédte címét.

A MÚSZ most bejelentette, hogy holtverseny kihirdetését kérik. A szövetség arra hivatkozik, hogy a tavalyi budapesti világbajnokságon (3. helyen) és a 2016-os hoorni Eb-n (1. helyen) egyaránt a nők 10 km-es távján volt hasonló eset, és mindkétszer holtversenyt hirdettek.

Fotó: Oli SCARFF / AFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top