Szabadidő

Az amerikai lövöldözések után egy gyerek elindította az El Paso-kihívást

A kisfiú ezzel szeretné elérni, hogy az emberek pozitívan forduljanak egymás felé.

Múlt hétvégén, alig 13 óra különbséggel két városban is tömegmészárlás zajlott az Egyesült Államokban: a texasi El Pasóban 22 ember halt meg, az ohiói Daytonban pedig további kilenc. Ez a harmadik hasonló lövöldözés volt egy héten belül, mivel július 28-án a kalifornai Gilroyban egy gasztronómiai fesztiválon egy 19 éves férfi három embert megölt, tizenhármat pedig megsebesített, mielőtt a rendőrök lelőtték.

Az amerikai közéletben épp a szokásos köröket futják: a demokraták a fegyvertartás szigorítását követelik, míg a republikánusok, élükön Donald Trump elnökkel, épp az internetet és a videójátékokat hibáztatják, míg a politikai életet behálózó fegyverlobbit valamiért nem igazán emlegetik ilyenkor.

A texasi El Pasóban élő 11 éves Ruben Martinez ezért útjára indította az #ElPasoChallenge nevű internetes kihívást, amellyel a helyi közösséget szeretné segíteni a borzalmak feldolgozásában. A kezdeményezés lényege, hogy a résztvevők 22, másoknak tett jó cselekedettel emlékezzenek a 22 áldozatra.

Ruben Martinez, az El Paso Challenge megálmodója (Fotó: KVIA)

A cselekedet lehet bármilyen szívesség, például a szomszéd füvének lenyírása, adakozás rászoruló családok részére, egy pozitív, támogató hangú levél megírása valakinek, vagy akár csak annyi, hogy az italautomatánál ott hagyunk egy dollárt az utánunk jövő számára.

A kisfiú édesanyja, Rose Gandarilla a CNN hírcsatornának nyilatkozva elmondta, hogy fia a Walmart egyik hipermarketében történt lövöldözést követően nem szívesen menne hasonló helyre, ezért megkérdezte az anyját, hogy nem volna-e valaki, aki házhoz szállítja a szükséges árucikkeket.

„Nehezen dolgozza fel a történteket” – magyarázta Gandarilla. „Elmondtam neki, hogy nem élhetünk félelemben, és hogy a közösségünk tagjai kedves és szerető emberek. Ezután annyit mondtam, hogy találjon ki valamit, amivel szerinte El Pasót egy picit jobb hellyé lehet tenni.”

A kisfiú ezután bevonult a szobájába, majd előállt az ötleteivel, és már neki is látott, hogy a saját listáján lévő tételeket megvalósítsa. Ezek közül az első az volt, hogy vacsorát vitt a lövöldözéshez kiszálló rendőröknek.

A kezdeményezést a fiú anyja a Twitter-oldalán tette közzé, posztját azóta már közel tízezren lájkolták, és csaknem ötezren meg is osztották. Az amerikai tévécsatornák is rárepültek a témára, így az #ElPasoChallenge várhatóan még nagyobb nyilvánosságot kap a közelgő napokban.

„Úgy tűnik, ez sokat javított a kedélyállapotán, mert azóta azt mondja, remélhetőleg a világ egy picit jobb hely lesz ezektől az apró kedvességektől” – mondta Rose Gandarilla.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top