Szabadidő

Sziget 2019: ezekért a koncertekért menj ki csütörtökön!

Mutatjuk, szerintünk mely koncertek miatt lesz mindenképp érdemes kimenni a Sziget második napjára.
Matthew Healy The 1975

Sziget 2019, 2. nap (augusztus 8., csütörtök):

Franz Ferdinand

(Dan Panaitescu Nagyszínpad, 17:45)

Az indie rock-post punk revial szcénában gyakorlatilag veteránnak számító, 2002-ben alakult Franz Ferdinand többször is fellépett már a Szigeten, először 2005-ben, majd 2006-ban – amikor a csúcson voltak –, legutóbb pedig 2013-ban jártak a fesztiválon. Mindhárom alkalommal igen odaverős koncertet adtak, minimum hasonlót várunk tőlük ezúttal is.

Richard Ashcroft

(Dan Panaitescu Nagyszínpad, 19:45)

A Coldplay frontembere, Chris Martin véleménye szerint  jelenleg Richard Ashcroft a világ legjobb énekese. Hogy ez valóban így van-e, arról saját fülünkkel győződhetünk meg csütörtökön. A The Verve egykori énekese 2000-ben kezdett szólókarrierbe, azóta összesen öt lemeze jelent meg. Mindenkori legnagyobb slágere azonban mégiscsak a Bitter Sweet Symphony, melyet még zenekarával követett el 1997-ben, idén májusban pedig, laza 22 év után, a dal jogait is sikerült visszaszereznie.  

The 1975

(Dan Panaitescu Nagyszínpad, 21:30)

A The 1975 szintén visszatérő a Szigeten, 2014-ben ugyanis felléptek már nálunk, szintén a Nagyszínpadon, ám még nem a főműsoridős sávban. Azóta kiadtak két újabb lemezt, jelenleg pedig 2020 februárjára várható negyedik albumukra készülnek, melyről néhány új dalt minden bizonnyal a Szigeten is eljátszanak majd.

CHVRCHES

(Mastercard Stage by A38, 23:45) 

A skót CHVRCHES zenéje a nyolcvanas évek szintipopját idézi, indietronikával, indie poppal és elektronikus dance-szel vegyítve. Eddig három lemezük jelent meg, a legutóbbit tavaly májusban adták ki, Love Is Dead címmel. Idoljaik között olyan előadókat említenek, mint David Bowie, a Depeche Mode vagy Nick Cave. A szókimondó, feminista témákat is feszegető dalok többségét a trió női tagja, Lauren énekli. 2016-ban jártak már a Szigeten; akik az akkori koncertet kihagyták, rendesen sajnálhatják, viszont itt az alkalom pótolni a hiányosságot.

(Nyitókép: Getty Images)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése