nlc.hu
Szabadidő
Félrelépéshez nyújt segítséget egy magyar vadásztársaság

Félrelépéshez nyújt segítséget egy magyar vadásztársaság

Teljes diszkréció mellett tökéletes alibit ígérnek, és az ügyfél címére postázzák a trófeát.
Félrelépőknek kínál alibit a vadásztársaság.

Hiába haragította magára a magyar vadászok egy részét, egy dél-magyarországi társaság büszkén vállalja, hogy azzal próbál magának pénzt szerezni, hogy bombabiztos alibivel segíti a félrelépni vágyókat – vette észre a Blikk.

A cég a különös felhívásában azt írja, szívesen kilövök a vadat a lusta kocavadászok helyett, emellett teljes diszkréciójukkal segítenek azoknak is, akik egy görbe estét töltenének a szeretőjüknél úgy, hogy a család közben úgy tudja, vadászni vannak. A társaság az alibit a diszkréció mellett azzal biztosítja, hogy fotót küldenek a zsákmányról, majd az ügyfél címére postázzák a trófeát is.

„Foglalkozunk alibit biztosító vadászattal is, mert az ügyfeleink között akad olyan, aki időhiány, vagy az egészségi állapota, vagy egyéb okok miatt nem tud kijönni velünk a határba” – nyilatkozta a lapnak a hirdetésben szereplő telefonszám tulajdonosa, aki hozzátette, tud a hirdetés körüli szakmai felháborodásról, de nem kifejezetten érdekli a dolog. „Hogy mit szólnak a kollégáink? Sokan vannak, akiknek hirtelen sok lett a szabadideje mostanában, ők prüszkölnek és persze, támadnak bennünket.”

A félrelépés nem csak a vadásztársaságot foglalkoztatja. Íme néhány cikk a témában:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top