nlc.hu
Szabadidő

Kommentek a gyermekágyi depresszióról

Nagyanyáink is depressziósak voltak szülés után, csak nem beszéltek róla

„Unalmukban depiznek”, „úri nyavalya”, „szexelni bezzeg tudtak”: szakértőket és érintetteket reagáltattunk a gyermekágyi depresszióról szóló tipikus kommentekre.

Megszoktuk már, hogy az aktuális és sokakat érintő ügyekről szóló cikkeinket tízezrek kattintják, ha pedig még megosztó is, több százan érzik úgy, hogy a véleményük közügy, amelyről mindenkinek tudnia kell. Függetlenül attól, hogy ezek a vélemények tudományosan (vagy bárhogy) mennyire megalapozottak. Szóval megszoktuk, de ami egy gyermekágyi depresszióról szóló, az nlc-n megjelent videó alatt történt a kommentdobozban, az azért minket is meglepett. Hadas Kriszta kétpercese Petronelláról szólt, egy fiatal anyukáról, aki az első gyereke születése után depressziós lett, egy ponton pedig eljutott addig, hogy élni sem akar.

Ahogy az borítékolható volt, megjelentek a kommentelők, akik szerint ez az egész depresszió-dolog kamu, Petronella simán lusta, meggondolta magát, vagy nem akarja vállalni az egyébként nyilván csodálatos és felhőtlen boldogságot jelentő anyasággal való felelősséget. A fiatal nő – aki egyrészt már jól van, másrészt karakánul megvédte magát a kommentcunamiban – esete egyáltalán nem egyedi, a gyermekágyi (a terhesség és a szülés alatti és utáni) depresszió sok-sok nőt érint, legfeljebb nem beszélünk róla. Mi most mindenesetre megpróbáljuk (megint), méghozzá úgy, hogy

összegyűjtöttük a jellegzetes kommenteket, amelyekre érintetteket és szakértőket reagáltatunk.

Természetesen nem azért, hogy bárkin is gúnyolódjunk, hanem azért, mert úgy tűnik, a mai napig makacsul tartja magát, hogy a depressziós kismama „jó dolgában nem tud mit kitalálni”. Egy klinikai szakpszichológus és pszichoterapeutát, Porkoláb Mártát, egy, a kommentelők közt is aktív zenészt, Kárász Esztert és egy kétgyerekes anyukát, Lillát kérdeztünk, illetve Tillman Lili Esztert, aki a babája mellett pszichológus, pár- és családterapeuta, a Thyris Pszichoterápiás Központ munkatársa. Lili rögtön az elején tisztázza:

„A jelenlegi tudásunk alapján nemcsak szülés utáni, hanem várandósság alatti és gyermekágyi depresszióról beszélhetünk, együttes nevén peripartum depresszióról. A szülés utáni napokban hirtelen hangulatváltozás következik be, ami annak köszönhető, hogy a terhesség alatt a szervezetben termelődött ösztrogén szintje hirtelen csökken, helyét a tejtermeléshez szükséges prolaktin hormon veszi át. A nők legalább 70%-a átéli a baby bluest, lehangoltságot, ami rövid ideig tarthat és nem akadályozza a napi tevékenységeket, valamint nem igényel orvosi ellátást. Minden hét nőből egy azonban érintett a peripartum depresszióban.”

Ez az alapvonal, innen indulunk. Lássuk a kommenteket (amelyekben csak a helyesírást tettük helyre) és azt, hogy mi a helyzet a valóságban.

Unalmukban depiznek, mert nem lehet a lustaságra fogni! A gyermekágyi depressziót az válthatja ki, hogy egy csecsemő gondozásával nem élhető a megszokott élet. Hatalmas felelősség, amivel képtelen megbirkózni és nem boldog ezzel az anyasággal. Most az a trendi, ha 30 évesen még bulizik, vagy csak lóg a levegőbe, mint aki időmilliárdos. (…) Nekem égnek áll a hajam ettől az úri nyavalyától! Gyermekágyi depresszió?? Érdekes, szexelni egyik se volt depressziós????

Tillman Lili Eszter: A depresszió (és így a peripartum depresszió) nem döntés kérdése, hanem egy klinikai állapot, ami hormonális, genetikai hajlamosító tényezők, transzgenerációs minták, valamint az anya-csecsemő egymásra hangolódásának összjátékából keletkezik. Senki sem választja magának, hogy elmenjen az étvágya, energiája, gondolatai az öngyilkosság felé záródjanak be, ne adj isten afelé, hogy a gyermeknek is ártson. Ha döntés kérdése lenne, ki választaná, hogy bűnösnek, értéktelennek érezze magát boldogság helyett? Az anya-csecsemő egymásrahangolódása több dolog miatt is sérülhet, például traumatikus szülésélmény, szoptatás, gyermek temperamentuma, párkapcsolat nehézsége… Ebben az esetben az elhangolódás nem adja meg az anyának a jó anyaság érzését, így elindulhat egy negatív spirál: az anya egyre bizonytalanabb lesz szerepében, rossz anyának kezdi magát érezni.

Kárász Eszter: Nem kívánom, hogy az kerüljön egyszer ilyen helyzetbe, aki úri nyavalyának és unatkozásnak mond egy komoly betegséget. Azt sem, hogy egy kedves ismerőse a harmadik gyereknél szenvedjen szülés utáni depressziótól, pedig boldog anya évek óta, nem változott a megszokott élete és két gyerek mellett nem időmilliárdos, mégis eluralkodik rajta a betegség, és mivel nem szokás erről beszélni, hisz sokan úri nyavalyának tartják, hát nem kér segítséget, eluralkodik rajta és eldobja az életét. Nem kívánom egy ilyen komment után se ezt az írójának. Csak hogy olyanról írjon legközelebb ilyen bántó stílusban, amiről kicsit többet tud.

Gyermekágyi depresszió

Forrás: Getty Images

Porkoláb Márta: A posztpartum, azaz szülés utáni depresszió egy pszichiátriai kórkép. Az anya olyan tünetekkel küzdhet többek közt, mint a kimerültség, reménytelenség és értéktelenségérzés, nehezebben koncentrálhat, kihatással lehet az emlékezetére, ingerlékenyebbé válhat, vagy bármikor váratlanul elsírhatja magát. Előfordulhat, hogy túlzott felelősséget él meg, retteg, hogy baja esik a gyermekének. Más anya teljes közönyt mutat a kisbabája irányába. Különbözőképp jelentkezhetnek a tünetek, vannak egyéni eltérések. Kialakulásában szerepet játszhat, ha komplikált terhessége volt, traumatikusan végződött a szülés, egyedül neveli a babáját, vagy nincs szociális támasza. Szeretném hangsúlyozni, hogy sok esetben gyógyszeres terápiára is szükség van. Nem egy úri huncutságról beszélünk, ami újabban divatba jött az asszonyok körében. Lustaság? Ez az állapot szenvedést okoz a nőnek. Éppen ezért fontos lenne, hogy az érintett anyák segítséget kapjanak. Épp a környezet bagatellizáló, negatív megítélése hátráltathatja őket a szakember felkeresésében.

Lilla: Az, hogy 30 éves korára ki vállal gyereket és ki „bulizik”, magánügy. Én nem ismerek egy otthon unatkozó kisgyerekes anyukát sem, azok közül sem, akik „csak” a háztartást és a gyereket viszik, de egyébként rengetegen dolgoznak csecsemő mellett is, és a legtöbb baba melletti munkát a modern kor szakmái, az internetes munka és a home office tette lehetővé. Az, hogy régen nem volt téma ez a probléma, esetleg nem mertek erről nyíltan beszélni a nők, nem írták körül a jelenséget, még nem azt jelenti, hogy nem is létezett.

Akik a hatvanas években születtek, mint én, ennyi idősen kettő, három gyerek mellett öntöztük a betont az épülő házunknál, főztünk a munkásokra is. Nem voltak automata háztartási gépeink, de még jogosítványunk sem. (…) Így volt ez abban az időben. Csak gondoljanak bele a depisek, milyen volt, amikor háború alatt szültek és még pelenkát sem tudtak mosni az anyák! Az volt a dráma, ha még szoptatni sem tudott, mert ő sem evett rendes ételt! Az élet mégis ment tovább!

Tillman Lili Eszter: Az, hogy köztudatban csak az utóbbi évtizedekben jelent meg a postpartum depresszió, még nem jelenti sajnos azt, hogy korábban nem létezett. Az viszont szerencse, hogy egyre többet tudunk róla, egyre inkább hallani, olvasni, látni olyan anyákról, akik a kisbabás időszak árnyoldalait is megmutatják. A postpartum depresszió egy súlyos, kezelés nélkül akár végzetes klinikai állapot is lehet, viszont orvosi segítséggel és pszichoterápiával sikeresen gyógyítható.

Kárász Eszter: Biztos vagyok benne, hogy megfogadják ezt a jó tanácsot a depresszióval küzdők és belegondolnak, hogy másoknak másokkal rosszabb nekik, most pedig minden milyen jó, hisz nincs háború. Ennek ellenére a depressziójuk nem múlik el ettől, hiába gondolják mindennap végig. Ez ugyanis egy betegség: nézzük meg egy depressziós és egy egészséges ember MRI-jét. Óriási az eltérés az agyban. És nem az gyógyítja meg, ha azt mondják nekik, hogy másoknak sokkal rosszabb. Ahogy az sem, ha az ilyen hozzászólások miatt nem merik elmondani senkinek 

Porkoláb Márta: Nagyon fontos szempontot említ a kommentelő. Minden ember életútjára kihatással van az a történelmi, társadalmi, kulturális kontextus, amelybe beleszületik. Az, hogy éppen mi történik a nagyvilágban vagy az országban, nagyban meghatározza, mivel kell szembenéznie, megküzdenie az egyénnek élete során. Hogy megértsük a viselkedését, döntéseit, mindig figyelembe kell vennünk, hogy mondjuk 1848-ról vagy 1956-ról van szó. Miken ment keresztül? Vagy: milyen események erősítették meg? Nincsenek nehezebb vagy könnyebb időszakok. Mindegyik nehéz valahogyan, de mindenképpen más. Akkoriban az elköteleződés és a gyermekvállalás fiatalabb korban történt, számos férfi saját kezével húzta fel a házat, amire büszkén tekintett. Sajnos ma nem mindegyik fiatal engedheti meg magának a saját lakás vásárlását, az albérletárak is próbára teszik az embert. Végül ott a „mamahotel”, kényszerből együtt élés a szülőkkel. Sokszor gondolják, hogy ezt élvezik a fiatalok, akik eközben mindent megadnának az autonómiájukért. Emellett társadalmi jelenség, hogy kitolódott a gyermekvállalás időpontja. Hogyan hatnak ezek az önértékelésére? Vajon könnyű így párkapcsolatot létesíteni? 

Lilla: Minden korosztálynak más és más kihívással kell megküzdenie, attól, hogy az életkörülmények esetleg jobbak, még nem biztos, hogy a megváltozott kihívások egyszerűbbek. Egyébként meg sok nő örülne, ha az épülő házuk betonját locsolhatná, de most egy családi ház (és egy mini lakás is) a legtöbb fiatalnak megugorhatatlan lépcső (nekünk is: honnan is lenne 30-40 milliónk?!), a legnagyobb fájdalmukra. Ezek a nők nem a betont locsolják, hanem a 150-250 ezres albérletre valót keresik meg a férjeikkel, társaikkal együtt. Szóval a kihívások mások, de egyáltalán nem könnyebbek.

20 évesen szültem az elsőt, imádtam minden percét, de időm semmire sem volt, depresszióra sem! Ha van elfoglaltság, márpedig az mindig van, nincs idő agyalni!!! A mi generációnk nem ismerte a szót sem és a „betegséget” sem!

Porkoláb Márta: A környezet, a médiumok mind azt üzenik, ez egy boldog időszak, ideális állapot. A plakátokon mindig mosolyog a baba, mosolyog a mama, minden rózsaszín és habos. Holott tudjuk jól, mennyi nehézséggel jár gondoskodni egy kisbabáról, felelősséget vállalni a jóllétéért, feltalálni magunkat az új szerepben, átmenetileg háttérbe szorulni, elveszíteni az önállóságot, a szabadidőt, elfogadni a megváltozott testet, a fájdalmakat, a kialvatlanságot. Vajon tényleg az a generáció volt a „kemény”, a „szívós”? Ezek szerint annak a generációnak nem sikerült volna átadnia a helyes mintát? Vagy később megszépülnek az emlékek és a nehézségekre már nem is emlékszik az ember? Mindenesetre ez az üzenet – tilos kimutatni a nehézséget, fojtsd vissza a bánatod! – nem sokat segít az aktuális kismamáknak. Épp az segítene, ha ki lehetne mondani, szabad lenne felvállalni a gyengeségeket.

Kárász Eszter: Mindig lenyűgöz, mikor valaki azt gondolja, az ő élete a világ normális rendje, és minden, ami ettől eltér, az csakis azok hibája lehet, akikkel megtörténik. És nem tudom, melyik generációra gondol, de a nagyszüleim és szüleim generációjában is elég sok embert ismerek, aki küzdött a depresszióval.

Gyermekágyi depresszió

Forrás: Getty Images

Lilla: A mai anyáktól, nőktől rengeteg mindent vár el a társadalom: háztartást vezetni, gyereket nevelni, pénzt keresni… nagyon nehéz ennyi szerep között egyensúlyozni és ennyi mindent belesűríteni 24 órába. Ráadásul sehol nincs az egyenjogúság, sajnos a nők munkája még mindig kevésbé elismert, anyagilag és nem anyagilag egyaránt.

Miért nem tud örülni annak, amije van? Megtalálta fiatalon a párját, született egészséges, gyönyörű gyereke… Az életben mindig lesznek nehézségek, amire foghatjuk, hogy na, én ettől depis leszek… A gyerekvállalás ilyen, bizony sok nehézség és sok munka… Viszont annyi szeretetet adnak és annyi boldog pillanatot, hogy az erőt kell, hogy adjon.

Porkoláb Márta: Téves azt gondolni, hogy az anya ebben az állapotban nem örül a párkapcsolatának vagy a gyermekének. Sokkal inkább arról van szó, hogy önmagával, a képességeivel elégedetlen. Úgy érzi, alkalmatlan a feladatra. Valószínűleg ezek a nők is szembe tudtak nézni akadályokkal, amiket sikeresen megoldottak, hisz eljutottak idáig. Veszélyes azonban a gyermektől várni, hogy boldoggá tegye a szülőt, ez nem az ő feladata, nehéz elvárás a felnőtt részéről.

Kárász Eszter: Nincs is jobb segítség annak, aki bajban van, mint lekicsinyelni a baját. Attól rögtön rájön, hogy az élet szép, és csak beképzelte a bajait. Vagy hogy ez mégsem ilyen egyszerű? Hogy a cukin depinek becézett depresszió egy komoly betegség? Hogy nem arról van szó, hogy nem örül annak, amije van, nem lusta a gyerekneveléssel járó nehézségekhez, hanem tehetetlen a saját agyában felborult idegi változások miatt?  Ebbe valóban bonyolultabb belegondolni, mint az üdítően egyszerű minekdepizikkel elintézni.

Lilla: Nem vagyok klinikai szakpszichológus, de a szülés utáni depresszió ugyanúgy nem választott dolog, mint hogy valaki elkapja-e az influenzát vagy a Covidot, így hülyeség ilyeneket írni.

Megint kiemelnek egy elrettentő példát a sok millió pozitív mellől. Ennek mi értelme? Direkt veszik el az ember megmaradt jókedvét?

Tillman Lili Eszter: Pár kivételtől eltekintve a gyermekáldás, anyaság rózsaszínre színezett, idealista képe nagyon más lehet a valóságban. Azt szeretnénk gondolni, hogy az anyaság valami csoda, és nincsen tere annak, hogy ez lehet más is. Így óriási szakadék keletkezhet a vélt, vágyott és a megélt helyzet között. Nagy szerepe van az édesanya közegének, családjának is ebben a helyzetben, illetve sokat ronthat ez a közeg a kritikáival, elvárásaival az anya mentális állapotán. Az is kérdéses, hogy az anya-csecsemő kettőse ki tud-e tágulni, az anya-apa-csecsemő hármasává válni.

Kárász Eszter: Azért tűnik egyetlen példának, mert sokan, akik ilyen tünetekkel küzdenek, nem mernek beszélni róla és segítséget kérni. És azért emelték ki, hogy az a sokaság a jövőben merjenek beszélni róla és segítséget kérni.

Porkoláb Márta: Egy hazai felmérés bizonyította, hogy a GYES-en, GYED-en lévő anyák majdnem 40%-a szenved depresszióban, ezen anyák 10%-a igen súlyos mértékű depresszióban. Egy korábbi kutatás szerint a lakosság nagyjából 30%-a érintett hangulati zavarban. Talán elég magas ez a szám, hogy beszéljünk róla és próbáljuk megsegíteni őket, megakadályozni az állapot esetleges súlyos következményeit is. A cikkre adott rengeteg válasz nemcsak azt bizonyítja, hogy ez egy fontos téma és sokakat megmozgat, de felveti a kérdést is: vajon honnan ez a rengeteg indulat a bajban lévő, segítségre szoruló, friss anyák felé? Akik már átélték a babával való összeszokás nehézségeit, mind elfelejtették volna, hogy igenis voltak nehézségek, negatív érzések, gondolatok, bizonytalanságok? Mindannyian úgy emlékeznek vissza, hogy tökéletesen ellátták a csecsemőjüket, könnyen alkalmazkodtak az új feladatokhoz, kiegyensúlyozottak voltak és vidámak? Legyünk őszinték, legalább önmagunkkal! Ha a feltett kérdésekre igen lenne a válasz, talán nem lennénk ennyire kritikusak, leértékelőek, bosszúsak ezekkel a szerencsétlen nőkkel kapcsolatban.

Lilla: Az a lényege, hogy segítsen másokon! Erőt adjon, hogy nincs egyedül, és reményt, hogy feloldható ez az állapot, kérhet segítséget, van kiút!

Kommentelők vs. szakértők az nlc-n

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése