„Vérfertőzök, homoszexuálisok” – 100 éve még kirekesztették a balkezeseket

A „left-handed” kifejezésre még mindig elsőként adja ki a Google a következő gyakran feltett kérdéseket: „A balkezesség tényleg az ördögtől való?” „A bűnözők balkezesek?” És egy kakukktojás: „A balkezesek jobbak az ágyban?” Még a 80-as években is tartotta magát a nézet, hogy a balkezesség rossz, ám vannak országok, ahol máig sem koptak ki az előítéletek.

Bánosi Eszter

2021. Augusztus 13.

Bármilyen furcsa is, a balkezesek vitathatatlanul az egyik legrégebbi és leginkább támadott kisebbségi csoport. De vajon mitől alakult ki ez, és mitől verte ki a biztosítékot, hogy valaki a bal kezét használja inkább? Már az ókori mezopotámiaiak, egyiptomiak, görögök és rómaiak is nehezteltek a balkezesekre, hiszen míg a jobb kezüket jellemzően áldásra, pozitív dolgok kimutatására használták, addig a bal kezükkel átkozódtak és büntettek. Az iszlám vallás megtiltotta a bal kéz használatát az emberi interakciókhoz, de a keresztények is a jobb kezet részesítették előnyben: „Akkor szól a bal keze felől állókhoz is: Menjetek előlem, átkozottak, az ördögnek és angyalainak elkészített örök tűzre” (Máté 25:41) – vagyis a bal oldal egyértelműen az ördögé.

Mégsem hibáztathatjuk csak a vallást ezért a megkülönböztetésért. A bal szó eleve negatív konnotációkkal volt átitatva, és nemcsak a magyar nyelvben: az angolszász lyft gyengét, töröttet jelent, a gót hlidumei leggyengébbet vagy korcsot, az olasz manco nyomorékot vagy hiányosat stb. Úgy tűnik, egyedül a kelták látták pozitívan a baloldalt, a nőiséghez, termékenységhez társítva azt, ami persze kétséges vigaszt jelenthetett a balkezes férfiak számára.

Fotó: Getty Images

Ahogy a világ érettebbé vált, az embereknek félre kellett (volna) tenniük az ilyen primitív és leegyszerűsítő előítéleteket, mégsem így történt, és még a tudomány, a pszichológia fejlődése sem igen csökkentette az irracionális sztereotípiákat. A felvilágosodás ellenére a balkezeseknek igen nehéz volt a dolguk a 18-19. században. Észak-Amerikában és Európában könyörtelenül próbálták megszabadítani a társadalmat a balkezesektől. A pedagógusok buzgón próbálták jobb kézre szoktatni a balkezes gyerekeket, bal kezüket lekötötték és szigorú testi fenyítéssel torolták meg a „lázadást”. De miért bántak ennyire keményen a gyerekekkel? Cesare Lombroso (1835–1909), akit sokan a kriminológia atyjának tekintettek, tartotta magát ahhoz az elmélethez, miszerint a balkezesek nemcsak vesztesek, de „primitívek és abnormálisak”, ezért hajlamosabbak a bűnözésre. Bár Lombroso elméleteit később megcáfolták, sikerült a kirekesztő gondolkodás tüzét felkorbácsolnia az emberekben. Wilhelm Stekel osztrák pszichológus, Freud legkorábbi követője is azt vallotta, „a jobbos út mindig az igazsághoz vezet, a bal a bűnözéshez. A baloldal a homoszexualitást, vérfertőzést és a perverziót jelentheti.” (Milyen aktuális gondolat, na de ne adjunk tippeket a politikai elitnek.)

Babonák, hiedelmek

A római korban a só nagyon értékes árucikk volt, sőt fizetőeszköz. Ha kiömlött, azt nagy szerencsétlenségnek tartották. A bajt csak úgy lehetett elkerülni, hogy a kiömlött só egy részét a bal váll fölött szórták el, hogy megnyugtassák az ördögöt.
Ha bal lábbal kelsz ki az ágyból, akkor rossz napod lesz.
A csengés a jobb fülben azt jelenti, hogy valaki dicsér, a balban azt, hogy valaki rosszindulatúan átkoz.
A viszkető jobb tenyér azt jelenti, hogy pénzt fogsz kapni, a bal pedig azt, hogy pénzt kell kiadnod.
A bal kéz harmadik ujján viselt jegygyűrű hagyománya a görögöktől származik, akik a gonoszság elhárítását várták ettől.
Ha egy kakukk hangját halljuk jobbról, akkor az év szerencsés lesz, balról természetesen szerencsétlen esztendőnek nézünk elébe.
A kenyai meru népe úgy vélte, hogy szent emberük bal kezének olyan gonosz ereje van, hogy mások biztonságának érdekében mindig rejtve kell tartania.
Ha a jobb szemünk megrándul, barátot látunk, ha a bal szemünk, akkor ellenséget.
Útnak indulás előtt a jobb láb viszketése szerencsét, a bal lábé bánatot jelez.

A balkezesek diszkriminálása azonban itt nem állt meg, sőt egészen a modern korig jelen volt. Egy amerikai pszichoanalitikus, Abram Blau makacs, lázadó, merev embereknek nevezte a balkezeseket, Cyril Burt brit oktatáspszichológus pedig, egyetértve ezzel, szintén akaratosnak, makacsnak, ügyetlennek titulálta őket. (Burtot egyébként azzal vádolták meg 1971-ben bekövetkezett halála után, hogy hamisította a kutatási adatokat). Mégis a 70-es években egyre több pedagógus ébredt rá, hogy a gyerekek jobbkezesre kényszerítése dadogáshoz, diszlexiához, szorongáshoz vezet. VI. György angol király talán a leghíresebb példa arra, hogy a kényszerített kézváltás beszédproblémákat okoz. A szaporodó bizonyítékok ellenére mégis sokan úgy döntöttek, hogy figyelmen kívül hagyják a tényeket. Köztük a neves pszichológus is, Theodore Blau (1928–2003), aki azt mondta, a balkezes gyerekek, vagy „baljós gyerekek”, ahogy ő nevezte őket, tudás- és viselkedésbeli kihívásokkal küzdenek. Azt is megállapította, hogy hajlamosabbak az olyan mentális betegségekre, mint a skizofrénia. Még a 80-as években is feltételezték, hogy a balkezesek rövidebb, szegényebb életet élnek. Stanley Coren pszichológia professzor szerint a balkezesség „neurológiai inzultus vagy fizikai meghibásodás” eredménye.

Persze voltak, akik az egyéni különbségek iránti tolerancia mellett érveltek, így John Dewey, a 20. század első felében dolgozó oktatási reformátor, vagy Marian Annett pszichológus, aki 50 évet töltött a kézügyesség kutatásával. Következtetése az lett, hogy Coren és társai megállapításai alapvetően hibásak voltak: a balkezesség nem növeli a skizofrénia kockázatát, és nem jelez előre semmilyen más kognitív vagy idegi problémát sem. A balkezesek nem halnak meg fiatalon, sőt példák sora mutatja, hogy – akárcsak a jobbkezesek – nagyon tehetségesek és sikeresek lehetnek: nyolc amerikai elnök balkezes volt, Leonardo da Vinci, Michelangelo, Vincent van Gogh, Peter Paul Rubens és Henri de Toulouse-Lautrec mind bal kézzel alkották meg maradandó műveiket. De Lady Gaga, Eminem, Paul McCartney, Neil Armstrong, Marie és Pierre Curie, Jimi Hendrix és Napóleon sem értenének egyet a 20. századi „nagy pszichológusok” megállapításaival.

Egy híres balkezes, a gitáros legenda Jimi Hendrix (Fotó: KIPPA/ANP via AFP)

Az előítéletek nehezen kopnak ki

Sajnos még mindig vannak olyan helyek a világban, ahol a balkezességet rendellenességnek tekintik, amit ki kell javítani. Kínában a becslések szerint 140 millió állampolgár természetesen balkezes, mégis a ténylegesen balkezesen maradtak száma ennél jóval kisebb, kb. 80 millió. Indonéziában udvariatlannak, sőt mocskosnak bélyegzik azt, aki a bal kezét használja, hiszen a bal kéz szerintük olyan piszkos dolgok elvégzésére való, mint a fenékkitörlés vagy a lopás.

2004-ben egy tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy még a magasan képzett, jól fizetett munkakörben dolgozók is áldozatul esnek ennek a diszkriminációnak: a balkezes sebészek arról számoltak be, hogy képzésük közben alig fértek hozzá balkezes műszerekhez, és nagyobb valószínűséggel szenvedtek sérülést e nehézség miatt. Megdöbbentő, hogy minden tizedik balkezes sebész arról számolt be, hogy kényelmetlenül érezné magát, ha egy balkezes sebész kollégája operálná meg – azaz maguk az érintettek is hátrányos helyzetűnek látják magukat.

Bár talán vannak nagyobb emberi jogi kérdések is a világon, mint a balkezesség, ha a fejlődő országok jelenleg is uralkodó nézeteit sem hagyjuk figyelmen kívül, akkor elmondható, hogy a világ népességének kétharmada még mindig gyűlöli a balkezeseket. Így már elég komoly problémának tűnik balkezesként élni.