nlc.hu
Szabadidő
Munkáról és kihívásokról kérdeztük Gálvölgyi Dorkát

Gálvölgyi Dorka: Nehéz volt az elválás

Gálvölgyi Dorka, az Eötvös10 kulturális központ vezetője beszélt az új kihívásokról, a Hatszíntől való elválásról, élete nagy projektjéről és az augusztus 26-án induló Terézvárosi Fesztiválról is.

Gálvölgyi Dorka volt az igazgatója és egyben egyik alapítója a főváros legfiatalabb állandó színházának, a Hatszín Teátrumnak. A sikerek ellenére Dorka 2020 végén távozott az intézménytől és decembere óta a VI. kerületi önkormányzat által működtetett Eötvös 10 kulturális központ vezetőjeként dolgozik. A színpad nem az ő terepe: ugyan színház családból származik (édesapja Gálvölgyi János), soha sem volt arra ambíciója, hogy színésznő legyen. Egy korábbi interjújában azt mesélte, hogy „színészgyerekekkel” ellentétben még csak sok időt sem töltött a színházban, ugyanakkor mindig szerette a hely atmoszféráját, így amikor megkeresték azzal a feladattal, hogy vezesse az új teátrumot, nem sokat hezitált a válaszon, és gyorsan igent mondott rá.

2017 februárjában kezdtem meg a marketing és kommunikációs munkát, ekkor született meg a Hatszín FB oldala, amelyet azóta 14 ezer ember követ. Megálmodtam az első saját előadásunkat, amellyel megnyitottuk a kapukat, Janikovszky Éva írásaiból született az Az úgy volt…, ami azóta is telt házakkal ment” – mesélt a Hatszínben eltöltött évekről a búcsúbeszédében, amikor 2020 novemberében úgy döntött, hogy a sikerek ellenére távozik a színház éléről. Nem sokkal később az Eötvös10 vezérigazgatói székében találta magát, ami más, új, de legalább annyira izgalmas feladatok elé állította Dorkát elé, mint a korábbi munkája. Ilyen kihívás volt a  Terézvárosi Fesztivál megszervezése is, amely a napokban indul el és három napon keresztül szolgáltat kulturális programokat. Dorkát a fesztivál kapcsán kérdeztük, de szó esett arról is, hogy a Hatszín mit jelentett az életében.

Van esetleg olyan program az TE! FESZT palettáján, ami kifejezetten közel áll a szívedhez?

Nagyon nehéz lenne egyetlen programot kiemelni a három nap programjai közül! Mivel a szívemhez közel áll a színház, boldog vagyok, hogy Terézváros összes, és Budapest legtöbb színháza jelen lesz a rendezvényen. A 15 éves Irie Maffia koncert és a gyerekkoncertek, mint a Veronaki is kedveltek számomra. Fontos értéknek tartom, hogy megmutassunk mindent, ami Terézváros. Csaknem harminc helyi civilszervezet mutatkozik be a három nap alatt, Budapest második legkisebb kerülete elképesztő nagy kulturális élettel és egyéb értékekkel bír, amelyet büszkén tárunk most a közönség elé.

Nagy fesztiválra készülnek a Terézvárosban

Fotó: Berecz Valter/Képszerkesztőség/Terézváros Önkormányzata

A karriered során mindig a háttérben dolgoztál. Hogyhogy nem vonzott a színpad. a szereplés, vagy akár a rendezés? 

Imádom a színpad hátsó részét! Soha nem szeretettem szerepelni, nem vonz a reflektorfény. A színház, a kulturális terület mindig vonzott, és ennek is a szervezési, menedzselési oldala.  A színész, a rendező, a művész valamennyire mindenképpen exhibicionista, én nem tartom magamat annak.

Amikor Horváth László megkereste a Hatszín Teátrum ötletével, elsődlegesen miért vállaltad el a kihívást?

Voltam PR-marketinges korábban a Madách Színházban, voltam rendezvényigazgató más területen, és ennek az elegye volt az a munka, ami vonzott. Hatalmas kihívás volt egy színház felépítése, beindítása és működtetése úgy, hogy a nulláról kellett kezdeni az építkezést. Először nem is volt egyértelmű, hogy elvállalom, sokat gondolkoztam rajta, a szüleim és a férjem nem is biztattak ez elején, hogy vállaljam el, aztán persze már mind támogattak, mikor belevágtam.

Mennyire volt fontos része ez az időszak az életednek? 

Amennyiben szabad ilyet mondani, életem egyik legnagyobb projektjének tartom a Hatszín Teátrumot, és egy igazán sikeres projekt volt ez. Nagyon büszke vagyok erre. A Hatszín esetében a kialakítása a teremnek, a berendezés, a produkciók, a művészeti vezetés, a marketing, minden, ami volt, az én vagyok. Persze egy-két kolléga jelen volt és a férjem nagyon sokat segített, de azért az egy igazi oneman-show volt. Rengeteget tapasztaltam természetesen. Sok öröm és rengeteg csalódás volt abban a néhány évben. Egy biztos, aki meggazdagodni akar vagy csak sok pénzt keresni, nem az az érték fontos, amit teremt, az ne vágjon bele ma Magyarországon kultúrába.

Miért döntöttél végül amellett, hogy felállsz és máshol folytatod tovább?

Ahogyan mondani szokás, halottról vagy jót, vagy semmit. A tulajdonosokkal nem egyezett a véleményünk az alapító-tulajdonos Horváth László halála után. Sajnos ez volt az egyetlen jó döntés akkor.

Nehéz volt az elválás? A Hatszín mégiscsak saját projekt volt, amolyan szerelemgyerek...

Őszintén, igen! Ma már ez a múlt, ami szép volt, jó és nagyon nehéz volt, de elmúlt. Sok sikert annak, aki viszi tovább, amit én építettem fel.

Gálvölgyi János 70! - egyéni és és party a Játékszínben

Gálvölgyi Dorka, Eszter, Judit és Gálvölgyi János (Fotó: Zsigmond László)

Nem sokkal után jelentkeztél az Eötvös10 vezetői posztjára. Mennyire tartottad esélyesnek, hogy a tied lesz az állás? 

Az Eötvös10 egészen más kihívás, rengeteg szegmense van, ami hatalmas feladat. Roppant inspiráló, ami nekem mindig szükséges. Ez nem egy színház, ez közművelődés, így színház is, meg annyi minden más. Itt rengeteg embernek kell jót és értékeset adni, nagyon vonzó feladat volt és nagy boldogság, hogy sikerült megnyerni ezt a posztot. Több mint 30 pályázat érkezett, így nem tudhattam, hogy mekkora az esélyem, mindig vannak az ember életében célok és eszközök, a Hatszín felépítése talán egy lépcsőfok volt ide.

Minden korábbi tapasztalatomat tudom kamatoztatni, így ezek összessége mind szükséges volt, hogy ezt meg tudjam csinálni.

Mennyiben más ez a munka, mint az előző? Könnyen bele tudtál helyezkedni a vezérigazgató szerepébe? Voltak nehézségek, döccenők? 

Nem vagyok egy „vezérigazgató alkat”! Aki ismer, én a Dorka vagyok, aki mindenben csapatjátékos, ha kell most is pakolom a székeket. Ez itt persze teljesen más, 26 emberrel dolgozom és a kerület sok egyéb szervezetével. Igyekszem mindenkivel megtalálni a közös hangot, hiszen most az a feladatom, hogy Terézváros egy kulturálisan meghatározó kerület legyen és ezt meg is mutassuk.

Mennyire nehezítette a munkátokat a világjárvány?

Nagyon nehéz volt a kezdet, hiszen 2020. november végén kerültem ide, utána rövid időn belül elmentünk home office-ba és egy éppen összeszokás alatti időszakot monitoron keresztül nagyon nehéz menedzselni. Kollégáim sok éve együtt dolgoznak, ők már kialakult módszerek mentén dolgoztak és ezt online újrastrukturálni nem lehet. Tavasszal szerencsére elkezdtünk ismét személyesen bejárni, így a nyarat és azt a közel 35 programot, amely a fesztivált megelőzte, már együtt csináltuk végig, így összerázódunk szépen lassan. Szuper emberek vesznek körül csak meg kellett találni a közös motivációt, ami pedig a VI. kerület színes és pezsgő kulturális élete, ez pedig a közös cél.

Hogyan működik az Eötvös10, mennyire van közösségformáló szerepe, miben látod a fő célját, erejét? 

A közművelődés fő feladata nyilván az, hogy kulturális értékek mentén közösséget építsünk. Terézváros pici, de nagyon értékes kerület! Innen ered minden, hiszen a zene, az irodalom, a képzőművészet, a színházak ebben a kicsi budapesti magkerületben születtek és indultak el innen világhódító útjukra. Ezt akarom megmutatni és a nyár során nagyon sok nagyon szép eseményünk volt már. Bemutattuk már a Pesti kabarét, az operettet, csodás fellépőink voltak a nyáron, Oszvald Marika, Benedek Miklós vagy Fesztbaum Béla. Bemutattuk a „Diplomata-negyed” mivoltunkat is, hiszen Budapesten itt található a legtöbb nagykövetség. Volt horvát, szerb, spanyol és indonéz napunk. Igyekszünk a nyár során izgalmas programokkal és kultúrával megtölteni Terézvárost, hogy ősszel, mikor „visszaköltözünk” a szabadtérről a házba, akkor is jöjjenek hozzánk sokan, hiszen már tudják, hogy érdemes.

Gálvölgyi Dorka: Nehéz volt az elválás

Fotó: Falus Krisztina

Mi volt a koncepció a TE! Fesztivál programjainak kiválasztása során? 

Az elsődleges cél az, hogy megmutassuk, hogy ugyan kicsi kerület Terézváros, de elképesztő kulturális gazdagsággal bír. Budapest legtöbb színháza itt található, ez a Pesti Broadway. Rengeteg civil szervezet működik itt, képzőművészet és zene, ami gazdaggá teszi ezt a pezsgő kerületet. Ez mind helyet kap a három nap során és természetesen a gasztronómia, ami nélkül ma már egy fesztivál elképzelhetetlen lenne.

Pénteken indul a fesztivál, milyen érzésekkel engeded útjának a programsorozatot? Milyen fogadtatásra számítasz?

Azt tapasztalom a rendezvényeinken, hogy az emberek ki vannak éhezve kultúrára, a jó programokra. A színházak közül vannak olyanok, ahol a művészek másfél éve nem találkozhattak a nézőkkel, ezt a közösségi élményt szeretnénk visszaadni most a nyár utolsó hétvégéjén. Közösségi élményt közösség nélkül megélni nehéz. Mi is rengeteg előadást néztünk otthon a Covid ideje alatt online, de az soha nem lesz az igazi. Ez a hétvége reményeim szerint minden korosztály számára olyan programokat ad majd, ami miatt érdemes lesz együtt lenni és együtt kikapcsolódni, feltöltődni. Ki tudja, hogy mikor csap le valóban a negyedik hullám…

A környezettudatosság is fontos szerepet kap a pár nap során. Ez hogyan fog érvényesülni a fesztiválon?

Igyekszünk tenni azért, hogy a közösségünk tagjai is értsék, felfogják, hogy valóban nagy bajban van a bolygónk. A mi kicsi eszközeinkkel igyekszünk tenni ezért! Kitiltottuk a műanyag eszközöket a fesztiválról. Lesznek kulacstöltő állomások, hogy ne kelljen mindenképpen PET-palackos italokat vásárolni, igyekszünk mindenkit arra hívni, hogy kerékpárral érkezzen, parkolni amúgy is nehézkes a belvárosban.

Kicsi lépések ezek, de ez csak lassan történő építkezéssel lehet elfogadtatni, ebben igyekszünk mi is tenni lépéseket.

Hatalmas munka lehetett megszervezni a fesztivált, azért volt időd pihenni? 

Valóban hatalmas feladat, főleg nem egészen egy év alatt ezt elérni, de mindig is vonzottak a nagy kihívások. Próbáltam lopni magunknak néhány napot, hogy a családommal legyek, hiszen nélkülük ez a munka sem menne. A fiaim, a férjem és a családom ad erőt mindennap, így azért ők az elsők. A nyári szünet tart még, így a kisebbik fiam gyakran időzik az irodámban velem. Hozzá kell tenni persze, hogy ez nem egy önálló munka, hiszen remek kollégák vesznek körül, akikkel lassan együtt megállíthatatlanok leszünk, ezt most majd megmutatjuk végre a TErézvárosi FESZTiválon!

Még több kultúra

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top