nlc.hu
Szabadidő

Stranger Things 4. évad

Ezzel magyarázzák a Stranger Things 4. évadának legnagyobb kérdését

A visszaemlékezések kapcsán a rajongókban felmerült egy elég fontos kérdés, amire szerencsére hamar választ is kaptunk, egyenesen a Duffer fivérektől.
Stranger Things Eleven

Stranger Things lázban ég a világ, a sorozat körüli fejhajtást nem lehet másképp magyarázni, és persze nem is akarjuk, hiszen minket is kilóra megvett a Netflix közönségkedvence – már megint. A 4. évad az óriási kihagyás ellenére (vagy éppen azért) ismét hatalmasat szólt, és bár a szereplők jócskán megnőttek, mióta utoljára láttuk őket, az élményt ez egy pillanatig sem rombolta, sőt. A forgatókönyvírók olyan mesterien alakították a szálakat, hogy az évad első fele már most rengeteg kérdést felvetett a folytatásra vonatkozóan (a fan-teóriákról itt írtunk), az egyetlen, ami mindezt beárnyékolta az a főszereplő, Eleven (Millie Bobby Brown) flashbackje volt, ez ugyanis nem passzolt az általunk ismert karakter előéletéhez.

Talán neked is feltűnt, hogy az első évadban, miután megszökött a laborból, El alig tudott beszélni, a srácok – Mike, Dustin és Lucas – tanították szavakra, kifejezésekre. Ellenben most, amikor a visszaemlékezésekre került sor, láthatóan elég jól megértette magát, még a rövidebb mondatok sem okoztak neki gondot. Most akkor, hogy is van ez?

Az ellentmondásos cselekmény az interneten elég nagy érdeklődést váltott ki, mindenki azt kérdezgeti, hogyan lehet, hogy egy kvázi majdnem tökéletes sorozatban ilyen alapvető hibát követtek el?

Elméletek persze azonnal születtek, egyesek szerint a rettegés, amit a laborban eltöltött idő tett vele, akadályozta a lány kommunikációs képességeit, ami logikus magyarázat lenne. Mások azt gondolják, hogy a múltbeli párbeszédek az azóta felszedett tudásának kommentárjai lehetnek, tehát egyfajta narráció történik most, és valójában ezek a beszélgetések sosem történtek meg. 

Lássuk a választ

Az értetlenség természetesen a Duffer fivérekig is eljutott, főleg, mivel a Variety konkrétan rákérdezett, hogy mi annak az oka, hogy Eleven beszédmintái következetlenek és eltérnek a dr. Brenner (aka Papa) programjában szereplő többi gyerekétől? Miért nem ugyanúgy szocializálódik, mint a többiek, akik szintén a hawkinsi labor kísérleti nyulai? 

Matt Duffer szerint a válasz sokkal egyszerűbb, mint bárki gondolná. Szerinte El ugyanúgy szocializálódott, mint a többiek, viszont ahogyan az már kiderült, nem nagyon emlékszik az események láncolatára, ez pedig abból adódik, hogy Brenner teljes elszigeteltségben nevelte az incidens után, amibe most nyertünk betekintést. Gyakorlatilag miután megnyitotta a kaput a dimenziók között, kómába esett, ezek után pedig egyedül nevelkedett egy szobában, ez az oka a beszédkiesésnek.

Hogy érthetőbb legyen, mutatjuk a cselekményszálat: El átlöki Egyest az Upside Downba, kómába esik az átéltek miatt, felébred, de hiányos a memóriája, ezután dr. Brenner két évig még kísérletezik rajta, mielőtt a lány megszökik és találkozik a srácokkal az első évadban.  

Igen, mi is érezzük, hogy ez most elég túlmagyarázottnak tűnik még a zseniális tesóktól is, de ennek csupán az az oka, hogy még nem ismerjük az egész sztorit, a köztes időről és a történtekről – épp ezért is annyira izgalmas, hogy mit tartogat még az évad második etapja! 

Forrás: Variety

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top