nlc.hu
Szabadidő
Több mint 200 ezer vármegyebérlet kelt már el

Több mint 200 ezer vármegyebérlet kelt már el

A vármegye- és országbérletek egységesen 30-30 napra érvényesek, így a szakemberek várakozása szerint az élénk érdeklődés a jövő héten is folytatódik.

A május elseje óta szinte minden helyközi vonat- és buszjáraton használható bérletek negyede országbérlet volt, a többi pedig a vármegyék között oszlott meg  nem egyenlő arányban: a legtöbb Pest, a legkevesebb Komárom-Esztergom vármegyében fogyott. A képzeletbeli dobogóra – Pest vármegye mellett – Győr-Moson-Sopron és Hajdú-Bihar fért fel – olvasható a MÁV honlapján.

Vármegye bérlet

(Fotó: Getty Images)

A vármegyebérletek kétharmada teljesárú, az országbérleteknél azonban fordított az arány: ott a 90%-os kedvezménnyel megvásárolható bérletekből fogyott több, majdnem négyszer annyi, mint a teljesárú díjtermékből.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top