nlc.hu
Szépüljünk
Veszélyes a szoros copf

Veszélyes a szoros copf

Legalább olyan káros, mint a sok vasalás vagy a túl sok vegyi anyag.

Az arcfelvarrás-frizuraként is emlegetett hajviseletet – vagyis amikor a hajat annyira szorosan hátrahúzva fogják össze, hogy az az arcbőrt is húzza magával – hírességek fején is gyakran megcsodálhatjuk. Egy frissen megjelent amerikai tanulmány szerint azonban jobban tesszük, ha nem hordjuk így a hajunkat, még néhanapján sem.

Veszélyes
Veszélyes frizura

 

A Southwestern Medical Centre kutatói arra figyelmeztetnek, hogy az arcfelvarrás-frizura túlságosan nagy nyomást gyakorol a hajgyökerekre, ami károsíthatja a haj szerkezetét és hajhulláshoz vezethet. Ha rendszeresen ilyen frizurát viselsz, szinte biztosan nem úszod meg károsodás nélkül, de akár már néhány alkalom is elindíthatja a hajhullást.

A kutatók szerint ez a hajviselet legalább olyan súlyos károkat okozhat, mint az állandó hajvasalás, hajsütés, vagy épp a vegyi anyagok túlzásba vitt használata a hajon.

A szakemberek azt javasolják, hogy minél többet hordjuk természetesen, kibontva a hajunkat, és tartsunk “szabadnapokat” is, amikor nem éri semmiféle hőhatás, sőt még hajlakkot sem fújunk rá. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top