nlc.hu
Sztárok
Bereczki miatt marad el Kordáék fellépése

Bereczki miatt marad el Kordáék fellépése

A Nagy Duett utolsó adásában a kiesett versenyzők és a zsűriből Kasza Tibi is színpadra áll, Balázs Klári viszont nem lép fel Korda Györggyel, mert nem sikerült megállapodniuk Bereczki Zoltánnal.

Bereczki miatt marad el Kordáék fellépéseA Nagy Duett mai adásában a versenyzők mellett színpadra állnak majd a kiesett versenyzők, a zsűriből Kasza Tibi és a műsor zenei vezetője, Bereczki Zoltán is. Balázs Klári és Korda György viszont nem ad elő közös produkciót, mint kiderült, azért, mert nem sikerült megállapodni abban, mit adjanak elő, írja a Bors.
„Gyurival úgy gondoltuk, hogy egy elegáns, nagy ívű, vonósokkal megtámogatott grandiózus előadást viszünk színpadra, a »Save Your Love« című örökzöld slágert. Ez egy elképesztően jó hangulatú dal, pont illett volna a fináléba. A műsor zenei vezetőjével, Bereczki Zolival azonban nem tudtunk megegyezni, ő mást szeretett volna hallani tőlünk” – mondja Balázs Klári. Ezért döntöttek úgy, hogy inkább nem szerepelnek, de a döntést nem sértettségből hozták meg, hanem mert úgy érzik, vannak annyira profik, hogy önállóan is jól meg tudják ítélni, mivel érdemes és mivel szeretnének fellépni egy műsorban.
Bereczki szerint nem pontosan ez történt. „Már napokkal korábban megegyeztünk, ki mit énekel, ehhez képest Klárika az utolsó pillanatban, hétfőn este hat órakor lépett vissza, indoklás nélkül. A mai napig nem tudom pontosan, mi oka volt rá” – kommentálta az eseményeket.
A Nagy Duett producere, Illés Gabriella szerint valóban más dalt javasoltak Balázs Kláriéknak, mint amit ők előadni terveztek, de sajnos mire sikerült volna egyezségre jutni, már nem maradt elegendő idő. A következő szériában viszont feltétlenül számítanak fellépésükre.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top