nlc.hu
Sztárok
Végigcsókolták a magyar táncosokat a britek

Végigcsókolták a magyar táncosokat a britek

Az Attraction táncosai még a szállodában is jobb szobát kaptak, miután döntőbe jutottak. Egyre több a rajongójuk az Egyesült Királyságban. Erről beszélgettünk velük telefonon.

Pár hónappal ezelőtt, amikor a magyar táncosok feltűntek a Britain’s Got Talent című tehetségkutatóban, megjelent egy-két kritikus újságcikk. Néhányan ugyanis nem látták szívesen a magyarokat a brit műsorban. Mára azonban szinte minden kétkedőt maguk mellé állított a táncszínház, akiknek egyre több angol drukkol, hogy megnyerje a döntőt. „Elég volt az énekesekből. Végre valami új. A magyar csapatnak kell nyernie” – olvasható a megjelenő újságcikkek kommentjeiben. És ezt már Szűcs Zoliék is kezdik elhinni.

Világsztárként rajonganak az Attraction-ért


„Úgy érezzük, hogy megnyerhetjük a versenyt. Annyian szeretnek minket, mindenki gratulál az utcán, a boltokban. Mindenki velünk akar fotózkodni”
– kezdte a Hip-Hop Boyz egykori énekese. A srácokat már a szállodájukban is hírességként kezelik. „A szakács is kijött hozzánk, végigpuszilt mindannyiunkat és gratulált nekünk. Új, jobb szobákat is kaptunk a szálloda vezetőségének ajándékaként. Hihetetlen szeretet vesz körül minket. Mindezt úgy, hogy külföldiek vagyunk. Ezúton is szeretném megköszönni a csapatomnak a munkát, és hogy ilyen nagyszerűen teljesítenek. Fantasztikusan dolgoznak!” – fűzte hozzá Zoli, aki a legutóbbi koreográfiában személyes tragédiáját mutatta be és a döntőre is érzelemdús előadással készülnek. „A következő produkcióról csak annyit árulhatok el, hogy Anglia a remények országa. Megint egy emocionális előadással készülünk” – mondta a csapat vezetője, akik ha megnyerik a tehetségkutatót, II. Erzsébet előtt táncolhatják magukat a világhírnév irányába.

Kövess minket a Twitteren is!

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top