Sztárok

A tűzzel játszott Horváth Éva

Szakmát váltott Horváth Éva: a műsorvezető kalapácsot ragadott és egy budapesti kovácsműhelyben alkalmi inasnak állt.

Na persze nem egyedül kellett megbirkóznia a feladattal, ott volt vele Muri Enikő, Ganxsta Zolee és Nagy Sanyi is – Horváth Évához hasonlóan ők is rendkívül élvezték a feladatot. A lányok mexikói ékszereket, a fiúk pedig egy különleges szerencsepatkót készítettek. Zoleetól saját bevallása szerint is igencsak távol áll mindennemű fizikai munka, most azonban mégis kivételt tett, és rövid időre szakított elveivel. “Világéletemben kiütést kaptam a kemény, megterhelő munkától, de még a villanykörtecseréhez is béna vagyok. Most azonban úgy döntöttem, ideje saját kezembe venni a sorsomat. Egy szerencsepatkót készítettem, amivel a lottóötösre hajtok, otthon tuti valami különleges helyre teszem majd ki” – kezdte a szabadszájú rapper.

Muri Enikő nem esik kétségbe, ha valamilyen kézügyességet igénylő feladatot kell megoldania. “Legutóbb a Mamma Mia bemutatójára készítettem mindenkinek egy kis kulcstartót, ami azért lényegesen könnyebb volt, mint most a vassal megküzdeni. Gyerekként már jártam kovácsműhelyben, így nem volt teljesen ismeretlen a terep, szerintem a mexikói kultúra igazán inspirálóan hatott rám. Az ékszerkészítés közben meg is fogalmazódott bennem, hogy mennyire jó lenne egyszer testközelből is megtapasztalni ennek a különleges országnak a hangulatát” – mondta el a színésznő.

A tűzzel játszott Horváth Éva

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése