nlc.hu
Sztárok
Egyszerre érkeznek a sztárbabák: velük egy időben szül Tatár Csilla

Egyszerre érkeznek a sztárbabák: velük egy időben szül Tatár Csilla

Az elmúlt hónapokban egyre több magyar sztár jelentette be, hogy várandós, a közösségi médiának köszönhetően pedig szuper terhesfotókkal és információkkal látnak el minket születendő gyermekükről. Most összegyűjtöttük, mely magyar sztárok adnak életet gyermeküknek még az idén.

Tatár Csillával kezdjük, aki múlt héten jelentette be, hogy várandós. Az MTVA műsorvezetője saját blogján osztotta meg az örömhírt, bejegyzésében pedig nemcsak boldogságának adott hangot, hanem arról is őszintén beszámolt, hogy milyen nehéz időszakai voltak, mielőtt teherbe esett volna. Tatár Csilla babájáról egyelőre semmit nem tudunk, csupán azt, hogy a műsorvezető már túl van az első trimeszteren, tehát a baba várhatóan novemberben érkezik majd.

Pirner Alma szintén őszre várja kisbabáját. A rúdtáncvilágbajnok a Facebookon jelentette be, hogy várandós, majd azt is, hogy a második trimeszterbe lépett. Pirner Alma alakján egyébként még nem látszik, hogy várandós, erről a Mokkában mesélt. “Az orvosom is azt mondta, ilyen hasfallal, mint az enyém, vélhetően először befele fog nőni a baba és csak utána kifele” – majd hozzátette, amíg állapota engedi, nem szeretne lemondani a sportolásról, de csak olyan feladatokat végez, amelyek jól esnek neki, és nem terhelik meg túlzottan a testét.

Ma a Fem3-ban kezdem a napot!☺️Szemből, még mindig nehéz megmondani,hogy a 2.trimeszterben vagyok…☺️

Posted by Alma Pirner on Wednesday, May 20, 2015

Úgy tűnik, a május egy nagyon jó hónap a várandósságok bejelentésére. A 2012-es Miss Universe Hungary győztese, Konkoly Ági Tatár Csilla után egy nappal árulta el, hogy ő is anyai örömök elé néz. A szépségkirálynő duplán boldog, pár hete ment férjhez szerelméhez, akiről azt mondta: számára ő az álomférfi.

Ezeket a magyar sztárbabákat várjuk idén a legjobban

Szintén első gyermekével várandós az Éjjel-Nappal Budapest egykori sztárja, Nádai Anikó. A fiatal lánynak már nem sokat kell várnia a pici érkezésére, hiszen nyár végén ad majd életet kislányának.Sőt Nádai Anikó már azt is elárulta, hogy kisbabája vélhetően a Léna nevet kapja majd.

A 27. hétbe léptünk ☺️ A Világ legcsodálatosabb érzése, hogy anya leszek, vagyok… Szép napot Nektek! ❤️

Posted by Nádai Anikó on Wednesday, May 13, 2015

A legkorábban érkező baba pedig a Miss Earth Hungary 2008-as győzteséé, Polgár Krisztáé lesz. A szépségkirálynő ugyanis júliusra várja második fiát. Polgár Kriszta első fia 2013 nyarán született, így szinte pontosan két év lesz a korkülönbség a két gyermek között. A szépségkirálynőnek azonban nagyon oda kell figyelnie magára, hiszen – akárcsak első várandóssága alatt – most is veszélyeztetett terhes.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top