nlc.hu
Sztárok
Ezért csúszik Szabó Zsófiék esküvője

Ezért csúszik Szabó Zsófiék esküvője

Szabó Zsófi és párja idén nyárra tervezték az esküvőjüket, ám még sehol sem tartanak a szervezésben...

 Olyan, mintha hirtelen szülőkké váltak volna Szabó Zsófiék, és a gyerek mellett szinte semmire nem jutna idejük. Egy darabig a nyárra tervezett esküvőre sem lesz érkezésük. Egyelőre ki sem látszanak a munkából, és még ötlet sincs, hogy hol legyen az esküvő.

“A jelek szerint csúszik az esküvő. Nem tudom megmondani, hogy mikor mondjuk ki az igent, de természetesen megtartjuk” – mondta Szabó Zsófi, akinek a vőlegénye bőbeszédűbb volt. “Rengeteg elfoglaltságot jelent most nekünk a Carnute ruhamárka, már a kezdetekkor is úgy beszéltünk erről az üzletről, mint a közös gyermekünkről, de most kiderült, valóban annyi dolog van vele, mint egy gyerekkel” – mondta.

Ezért csúszik Szabó Zsófiék esküvője

Szabó Zsófinak a sok teendő mellett egy esküvőszervező segít, aki néha emlékezteti a menyasszonyt: haladni kéne. “Nem tudjuk még sem a helyszínt, sem azt, hogy milyen ruhát szeretnék. Az elmúlt években több gyönyörű ruhakölteményben fotóztak már, így azt már tudom, hogy milyen ruhát nem viselnék szívesen, de konkrét elképzelésem még nincs. Ami biztos, hogy rengeteg virág lesz, és habos-babos, látványos ruhát szeretnék a templomira, a polgárira pedig valami kényelmes darabot”  osztotta meg terveit a Borssal a műsorvezető.

Szabó Zsófiról készült galériánkat itt megnézheted:

Megnézem
Összes kép (1)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top