nlc.hu
Sztárok
Lánya lopással vádolja Bangó Margitot

Lánya lopással vádolja Bangó Margitot

Bangó Margit lánya azt állítja, hogy az anyja sajátjaként állította be az ő egyik dalát, tehát dallopással vádolja. Bangó Margit unokája a nagymama védelmére kelt.

 Marika hazugnak nevezte, és dallopással vádolja az édesanyját. Mert Bangó Margit az Édes élet egyik adásában saját szerzeményének nevezte azt a dalt, amit állítása szerint valójában ő szerzett. Így felszólította anyját, tartsa tiszteletben zeneszerzői munkásságát, és nyilvánosan kérjen tőle bocsánatot.

 Ezt azonban már Bangó Margit unokája, Tina sem hagyta szó nélkül, kijelentette, anyjának, Marikának egyetlen szava sem lehet, hiszen jogdíjat kap szerzeménye után.  “Még egy év sem telt el azóta, hogy legutóbb nagyon összevesztünk. Hogy gondoltam-e, hogy még egyszer eljutunk idáig? Bár mondhatnám, hogy nem, de sajnos az édesanyám mindig tud meglepetést okozni. Nem fér a fejembe, hogy mi a baja. Egyetlen dolgot szeretnék, hogy végre békén hagyjanak minket a mamával. Lehet, irigyek, hogy mi boldogságban élünk, és a nézők is szeretnek minket, talán ezt nem tudják elviselni” – mondta Tina, aki szerint az egész csak arra megy ki, hogy Marikáék is szerepelhessenek a médiában.

“Nem szeretem a vitát, a hangos szót – vallotta be a Kossuth-díjas énekesnő. – Tina kiállt mellettem, erős szövetség van köztünk, én is tűzbe mennék érte. Igazságtalan helyzet, amibe ismét keveredtünk, nincs mit mondanom erről. Majd az élet elrendezi a dol­gokat” – mondta a Blikknek a családi viszályok miatt balesetet szenvedő Bangó Margit.

Lánya lopással vádolja Bangó Margitot

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top