nlc.hu
Sztárok
Czutor Zoli fia a metró elé ugrott

Czutor Zoli fia a metró elé ugrott

Konkrétan sportot űzött ebből, minek köszönhetően Czutor Zoltán úgy érzi, hogy a fiú simán elvett tíz évet az életéből.

“Na most hívom a barátomat, aki kidobó a bábszínházban” – szokta mondani Czutor Zoli a 10 hónapos és 4 és fél éves gyerekének, amikor rájuk akar ijeszteni. A zenész Szekeres Nóra mellett a FEM3 vendége volt, és arról beszélgettek, hogy mikor fordul elő olyan, hogy füllentenek a gyereknek, illetve hogy mikor megengedhető a füllentés. Szekeres és Czutor egy sor példát hoztak fel, a zenész például elmondta, hogy ha oltásra viszi a gyereket, akkor nem mondja, hogy nem fog fájni, vagy hogy nem oda viszi, mert ilyenkor nem szabad füllenteni, abban viszont egyetért Szekeressel, hogy a Mikulás létezik. 

Czutor elmesélte, hogy a legnagyobb fia, Levente hatalmas “bajkeverő” volt, ellenben a második–harmadik nem. Levente például még tízéves kora tájékán előszeretettel ugrált be a metróba, és mászott ki a sínek közül. “Az anyukájával azt beszéltük, hogy lehet, hogy 10 évet elvett az életünkből.”

Czutor egykori zenekara, a Nyers egyik slágere: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top