nlc.hu
Sztárok
Hatalmasat esett A jó LaciBetyár, BUMM!

Hatalmasat esett A jó LaciBetyár, BUMM!

A jó LaciBetyárról talán el sem hinné senki, hogy gyerekként nem vetette meg, és űzte a téli sportokat. Na, ebből már csak a kedvelés maradt meg, űzés közben ugyanis embereset zanyált.

Annyira tökéletes ez a sajtóközlemény, hogy az egészet úgy, ahogy van, szó szerint idetesszük: “Hazánk két ikonikus mulatós nagyágyúja, A jó LaciBetyár és Bunyós Pityu réges-régi jó barátok. A minap a fogcsikorgató mínuszokban épp népszerű műsorukat, az Eszem-iszom, dínom-dánomot forgatták egy befagyott tavon, amikor A jó LaciBetyár lába alól hirtelen kicsúszott a talaj és hatalmasat esett. A Sláger TV sztárját szerencsére nem érte sérülés, de egyből gyanítani kezdte, hogy szerencsétlenségének okozója kollégája és jó barátja, Bunyós Pityu lehet, aki ha csak teheti, előszeretettel vicceli meg őt. 

Bunyós István (bal) és A jó Lacibetyár (jobb)
Bunyós István (bal) és A jó Lacibetyár (jobb) itt is viccelnek

»Gyerekként gyakran szórakoztunk azzal, hogy a jégen kirúgtuk egymás lábát. A jó LaciBetyárt is megtréfáltam, aki egy óvatlan pillanatban el is terült. Aztán még jól meg is hempergettem őt a hóban« – árulta el Bunyós Pityu, akinek tette nem aratott osztatlan sikert, mivel kollégája betyárgatyája alatt nem viselt semmit, és a kemény mínuszokban igencsak fázott a jégen.

Folyton csak az ökörködés
Folyton csak az ökörködés

 »Már szinte semmin nem lepődök meg, amit Bunyós Pityu tesz: minden helyzetben kitalál valami őrültséget. Egy hatalmas aduászom viszont van vele szemben, ez pedig a hosszú bajuszom, amire nagyon irigykedik« – árulta el A jó LaciBetyár.

»A múltkor ki akartam egyenesíteni a bajszát, csak hogy megtudjam, pontosan milyen hosszú, de az derült ki, hogy azért még nem rekordnagyságú. Levágni viszont nem mertem, akkor biztosan nagyon megharagudott volna – tette hozzá nevetve Bunyós Pityu, aki rendszeresen megijeszti A jó LaciBetyárt. – Próbál visszavágni ilyenkor, de elég nehéz helyzetben van, mivel kétszer akkora vagyok, mint ő

A jó LaciBetyár és Bunyós Pityu minden viccelődés ellenére továbbra is jó barátok és segítik egymást. A legnagyobb egyetértésben folytatják Eszem-iszom, dínom-dánom című műsoruk felvételeit, amelyet kéthetente a Sláger TV-n láthatnak a mulatós műfaj rajongói.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top