nlc.hu
Sztárok
Nincs titokzatosabb first lady a ma 47 éves Melania Trumpnál

Nincs titokzatosabb first lady a ma 47 éves Melania Trumpnál

Ahhoz képest, hogy az Egyesült Államok elnökének felesége, Melania Trump két lábon járó rejtélyként éli az életet. Vajon mi érdekli a legjobban az embereket egy ilyen eleven enigmával kapcsolatban? A Google segítségét kértük.

Különös first ladyje lett az USA-nak idén január 20-án: Donald Trump neje, Melania Trump nemcsak az első olyan elnökfeleség, aki nem amerikai állampolgárnak született, és nem anyanyelveként beszéli az angolt, hanem az első olyan lakója is a Fehér Háznak, akiről valamikor régen meztelen fotók készültek a nyilvánosság számára. Az egykori Jugoszláviából származó szlovén exmodell ráadásul igazából nem is lakója még a híres rezidenciának, ugyanis fiával szeptemberig inkább a család saját otthonában kívánt maradni – és ez még csak egy a sok zavarba ejtő, protokollsértő húzása közül, melyek szélsőséges zárkózottsággal is párosulnak.

Ez utóbbinak megfelelően igazából nem is tudunk sokat Melania Trumpról. 1970-ben született Novo mestóban Melanija Knavs néven, ötévesen kezdett modellkedni, a karrierje pedig első egyetemi éve után indult be igazán, ezért az iskolát ott is hagyta, és futotta a szokásos köröket Milánóban, Párizsban és New Yorkban, majd végül kiköltözött az Egyesült Államokba. Állampolgár csak 2006-ban lett, Trumppal viszont már 1998-ban megismerkedett, és 2005-ben össze is házasodtak, első és egyetlen gyermekük, Barron Trump pedig szintén 2006-ban született. Innentől first ladyvé válásáig Melania Trump főállású anya volt – a hivatalos történet nagyjából ennyiben ki is merül. 

Donald Trump és Melania Trump egy New York-i rendezvényen 1999-ben (Fotó: Getty Images)
Donald Trump és Melania Trump egy New York-i rendezvényen 1999-ben (Fotó: Getty Images/Diane Freed)

Mondhatni, egy két lábon járó rejtéllyel van dolgunk, aki éppen emiatt igencsak foglalkoztatja is a közvéleményt, ez pedig a korszellemnek megfelelően természetesen vad gúglizásban nyilvánul meg. Így aztán a first lady negyvenhetedik születésnapja alkalmából mi is a keresőhöz fordultunk, hogy megtudjuk, mi érdekli a legjobban az embereket vele kapcsolatban: beírtuk a nevét, majd összeszedtük, hogy mit dob fel rá első körben az autocomplete, és utánajártunk, mit lehet és mit érdemes tudni ezekről a témákról. Íme az eredmény.

“Melania Trump Instagram”

Nos, ez rögtön egy izgalmas kérdés. Férjével ellentétben Melania Trump nem rajong a közösségi médiáért: magánemberként ki is szállt a vonatkozó felületekről, és azt is deklarálta, hogy first ladyként egyik fő célja a cyberbullying elleni harc lesz, mert elfogadhatatlan, hogy az internetes oldalakon név és arc nélküli rosszakarók zaklatják a gyerekeket. Ennek megfelelően elnökfeleségként sem túl aktív a közösségi oldalakon, így az Instagramon sem: a státuszához járó flotus nevű hivatalos fiókot 12 hete üzemelték be számára, és ezalatt összesen 24 képet töltöttek fel rá.

Melania Trump viaszbábunak látszik első hivatalos fotóján

“Melania Trump gif”

Mondhatnánk, hogy nem túl nagyok az internetezők igényei a titokzatos first ladyvel kapcsolatban, de a nagy érdeklődés tárgya valójában egy konkrét gif, mégpedig ez:

Nincs titokzatosabb first lady a ma 47 éves Melania Trumpnál

A felvétel Donald Trump elnöki eskütételén készült, és azóta is megy a találgatás, hogy mégis mitől torzult Melania Trump arca mosolyból fintorba abban a pillanatban, hogy a férje elfordult tőle. A legvalószínűbb magyarázatok persze annyira nem izgalmasak – az egyik szerint a pillantás a pár rosszalkodó gyermekének, Barronnak szólt, a másik azt állítja, a hirtelen elkomolyodó arckifejezés annak volt köszönhető, hogy mindeközben a mikrofonnál Franklin Graham tiszteletes éppen azt mondta: imádkozni fog az új elnökért –, de az internetet az ilyen apróságok nem szokták zavarni.

“Melania Trump beszéde”

Magyarul és angolul is népszerű a keresés, ami nem is csoda, mert Melania Trump nem beszél gyakran, de olyankor mindig emlékezeteset alakít. Kezdjük mondjuk ott, hogy már azért is szétszedték, amikor elmondta fentebb említett beszédét a cyberbullyingról, ugyanis férje az egyik legnagyobb online zaklató a tweetjeivel, amelyekben egymás után tízszer hangsúlyozza, hogy Kristen Stewart hűtlen, vagy túlértékeltnek nevezi Meryl Streepet. Aztán ott volt a republikánusok jelöltállító gyűlése, ahol Melania Trump megszólalt, és szinte minden szavát lopta, méghozzá Michelle Obama nyolc évvel korábbi beszédéből, amit a demokraták jelöltállítóján mondott (a jókora blamát ráadásul még tovább fokozta, hogy a leendő first lady állítólag maga írta a szónoklatot, két nappal később mégis a Trump-stáb egyik beszédírója vitte el a balhét). És akkor még nem is ejtettünk szót hárommondatos beszédeiről, melyekből csak úgy sugárzik, hogy a háta közepére sem kívánja az egészet. A férje beiktatása előtti napon például úgy kellett odakényszeríteni a mikrofonhoz, hogy végül ezt mondja:

Aztán másnap az egyik beiktatási bálon a noszogatást leszámítva szinte pontról pontra megismétlődött a jelenet, pedig az erősen idézőjeles beszéd idézőjeles tartalma még el is tért az előzőétől:

“Melania Trump Amalija Knavs”, illetve “Melania Trump Viktor Knavs”

Minthogy származását tekintve sem a legtipikusabb first ladyről beszélünk, érthető módon nagy az érdeklődés Melania Trump szülei és úgy általában a családja iránt is. Nos, az anya, Amalija egy ruhagyárban készített szabásmintákat, és maga varrta Melania ruháit, míg az apa, Viktor autókkal kereskedett a kommunista Jugoszláviában. Noha nincsenek a reflektorfényben, ma már mindketten New Yorkban élnek, a lányuk közelében, és még az unokájukkal is tudnak foglalkozni, ugyanis Barron beszél szlovénül. Melaniának egyébként van egy nővére, sőt apai ágról egy bátyja is, ezzel a féltestvérrel azonban személyesen soha nem találkoztak.

Egy kis szlovén település, Sevnica határában jelzi egy tábla, hogy a first lady szülővárosában járunk (Fotó: Getty Images)
Egy kis szlovén település, Sevnica határában jelzi egy tábla, hogy a first lady szülővárosában járunk (Fotó: Getty Images)

“Melania Trump style”

Ha valamibe nem lehet elvileg belekötni a first ladyvel kapcsolatban, az az öltözködése, mert mindig ízléses és stílusos ruhákat visel. Ennek ellenére már a kampányidőszakban arról szóltak a hírek, hogy a neves divattervezők a szájukat húzzák Melania Trumpra, és nemhogy nem látják el ruhákkal, de még azt sem verik nagydobra, amikor saját döntéséből az ő holmijaikat viseli, férje megválasztása után pedig többen ki is jelentették, hogy nem hajlandók együtt dolgozni vele. A beiktatási ünnepségeken végül egy kisebbségi tervező ruhájában jelent meg Melania Trump, illetve Beyoncénak és Jackie Kennedynek is beöltözött, mely választások közül főleg utóbbi lehetett tudatos, ugyanis az egykori first lady bevallott példaképe.

Melania és Jackie Kennedy
Melania és Jackie Kennedy

Nem járt jól azonban ezzel sem: nekiestek, hogy egy olyan ikonra próbál hasonlítani, akinek a nyomába sem érhet, a ruha tervezőjét, Ralph Laurent pedig többen bojkottálták, miután kiderült, hogy képes volt botrányos módon a nők ellenségének feleségét, Melania Trumpot öltöztetni. Pedig amúgy divatszempontból itt se nagyon hibázott senki – szóval azért valljuk be, Melania Trumpnak sem könnyű lenni. Reméljük, azért legalább a születésnapja jól telik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top