nlc.hu
Sztárok
Eltűnt Hofi Géza feje a pesti Broadway-ről

Eltűnt Hofi Géza feje a pesti Broadway-ről

Részegek szakíthatták le a legendás magyar komikus, Hofi Géza budapesti szobráról a fejet a Nagymező utcában. Nem ez az első eset, hogy Hofi emlékét megrongálják.

Már tizenöt éve nincs köztünk Hofi Géza, akinek viccein generációk nőttek fel. Akár egyedül “stand up”-olt a színpadon, akár a Rádiókabaré szilveszteri műsorában zárta az évet, metsző, jellegzetes humora senkit sem hagyott hidegen. Még életében elhalmozták díjakkal, 1998-ban a Kossuth-díj annyira megihlette, hogy kislemezt is kiadott ezzel a címmel. Halála után két évvel, 2004-ben kapott szobrot a Thália Színház előtt, melyet Stremeny Géza készített.

 

Ezt a szobrot rongálták meg a napokban ismeretlenek: Hofi Géza feje egyszerűen eltűnt. “Meg vagyok döbbenve! Két hete még megvolt az a fej. Remélem, minél előbb elkapják a tettest”  mondta a Borsnak a humorista özvegye, Hofi Ildikó. “Nem tudom, hogy azt az illetőt mi hajtotta, de ugyanolyan jókat kívánok neki, mint amit ő csinált a műalkotással” – tette hozzá Koós János.

A szobor eredeti állapotában / Fotó: Wikipedia
A szobor eredeti állapotában / Fotó: Wikipedia

A környéken csak találgatnak, mi történhetett. A lap elérte a terézvárosi önkormányzatot, ahol kiderült: a fejet megtalálta valaki és leadta a Komédiás Kávéházban, ahol jelenleg is “őrzik”. A kerület mielőbb szeretné megszüntetni a méltatlan állapotot.

Stremeny Géza szobrász már felmérte a károkat. “Hallottam a sajnálatos esetről, és egyből a helyszínre siettem, hogy megvizsgáljam a művemet. Rendesen lefejezték… Elég kellemetlen hegesztés lesz visszarakni a fejet, és nem is lesz olcsó mulatság. Körülbelül félmillió forintba fog kerülni az egész procedúra. Úgy tudom, kedvelt szokása volt a vigalmi negyedből hazatartó ittas fiataloknak belekapaszkodni a fejbe, és egy ilyen alkalommal megadta magát az anyag”  nyilatkozta a művész.

A lap felidézi, tíz évvel ezelőtt Hofi Géza sírját rongálták meg ismeretlenek, és minden bronzból készült díszt elvittek róla.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top