nlc.hu
Sztárok
Sarka Kata kommentálta Hajdú Péter kapcsolatát

Sarka Kata kommentálta Hajdú Péter kapcsolatát

Tényként kezelik Hajdú Péter ismerősei, hogy véget ért a szerelem közte és Eszter között. Sarka Kata pedig elmondta, mit gondol a lányról, aki utána jött.

Ahogy már beszámoltunk róla, egy csapásra eltűnt Eszter Hajdú Péter online életéből. A tévés barátai úgy tudják, Hajdú a gyerekeinek sem mutatta be a lányt, ami nála azt jelenti, nincsenek komoly szándékai. “Hajdúnak majd az lesz az igazi nagy szerelme, azzal akar új családot, akit nem fog már a legelején nyilvánosan mutogatni” – mondta a Borsnak egy Pétert közelről ismerő informátor.

Hajdú Péter és Eszter egy rendezvényen vállalták fel a kapcsolatukat
Hajdú Péter és Eszter még télen, egy rendezvényen jelentek meg először és utoljára együtt

A barát azt fejtegette: “Hajdú akkor kezdett Eszterrel járni, amikor elindult Katával a válóperük. Kétségtelenül megragadta a lány szépsége, kedvessége, ugyanakkor kihasználta a kínálkozó lehetőséget, hogy abban a lélektani pillanatban megmutassa a világnak, valószínűleg Sarka Katának is, hogy ő bizony kapós férfi. Friss párjával megjelent a nyilvánosság előtt, és egyre-másra osztotta meg a kapcsolatáról szóló híreket, fotókat a nagyérdeművel, bizonyítván, hogy remekül meglesz a fiatal, csinos lánnyal.”

Most már úgy látszik, nem így lett. Hajdú Péter és Eszter továbbra sem nyilatkoznak kapcsolatukról, Sarka Kata pedig csak annyit fűzött hozzá Eszterhez: “Mindenkinek jár 15 perc hírnév.”

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top