nlc.hu
Sztárok
Néha terem babér a magyar színészeknek is, akik nem félnek megpróbálni a külföldi karriert

Néha terem babér a magyar színészeknek is, akik nem félnek megpróbálni a külföldi karriert

Magyarországra nem sok művészért jön el a világhír, talán néhány írót leszámítva. A többséget ez persze nem is érdekli, mások pedig beletörődnek a helyzetbe, de akadnak olyanok is, akik magukra vállalják Mohamed szerepét, és útra kelnek a hegy felé.

Legnagyobb művészeinkkel kapcsolatban gyakran elhangzik az a lelkes elismerésként és szomorú sóhajként egyaránt interpretálható (ilyen minőségében egyébként a magyar néplélekről is kiváló lenyomatot adó) megállapítás, hogy „ha pár ezer kilométerrel nyugatabbra születik, világsztár lenne”, és ami azt illeti, van is benne igazság – annyi legalábbis biztosan, hogy Magyarországról nemzetközi karriert befutni nem könnyű. Fokozottan igaz ez, ha színész az ember, így is akadnak azonban filmsztárjaink, akiket a legkevésbé sem zavarnak a kedvezőtlen oddsok, és mintegy utólag elébe mennek a dolgoknak, vagyis ha már nem ott születtek, ahol a (leg)nagyobb sikerek teremnek, hát odamennek a maguk erejéből. Íme a legbátrabbak.

Marozsán Erika

1999-ben egy német produkcióban, a Seress Rezső életét feldolgozó Szomorú vasárnapban kezdte nemzetközi karrierjét, és bár közben folyamatosan szerepelt magyar filmekben és sorozatokban, a székhelyét előbb Berlinbe, majd New Yorkba áttéve a német és az amerikai filmiparba is bedolgozta magát. Európában persze messzebbre jutott, de ez annyira nem meglepő, és nem is baj, lévén, hogy egyébként egy egészen meglepő sztoriról van szó.

Marozsán Erika a Szomrú vasárnap című filmben (Fotó: Profimedia)

Fenyő Iván

A spirituális gondolkodással és tömegközlekedéssel is foglalkozó színésznek az egész élete szövevényes, így a karrierje is. A Bőrnyakúakban komoly mellékszerepet kapott Sam Mendestől Jamie Foxx és Jake Gyllenhaal oldalán, de a vágószobában ő lett a legnagyobb áldozata annak, hogy az Oscar-díjas rendező túllépte a terjedelmi kereteket. Aztán kiköltözött Los Angelesbe, hogy közel legyen a tűzhöz, de az újabb nagy lehetőség csak nem jött, tavaly nyáron pedig arról beszélt Hajdú Péternek a Frizbiben, hogy szert tett egy valódi sztárokkal dolgozó, nehézsúlyú amerikai ügynökre, de egyelőre azért a legfőbb szerepét a hazai Korhatáros szerelemben játssza. Várjuk a fejleményeket, minden téren.

fenyő iván bőrnyakúak jarhead

Fenyő Iván a Bőrnyakúak című filmben (Fotó: imb)

Oroszlán Szonja

A névsor legmeglepőbb szereplője egyértelműen az országot három éve elhagyó Oroszlán Szonja. Ráadásul nála a mutatvány kivitelezése is meglehetősen rendhagyó: a színésznő Amerikában rendezkedett be, és játszott is már néhány filmben és színdarabban, de egyáltalán nem ragaszkodik az eddigi pályafutásához. Mostanában például egy egyetem állatorvosi szakának kutyakiképző részlegén önkénteskedik, és még azt sem tartja kizártnak, hogy negyvenévesen szakmát vált.

Szonja és kutyája, Honey

Kamarás Iván

A negyvenes évei közepére csúcsformába lendülő Kamarás Iván életpályája kezdettől fogva sokkal egyenletesebb, mint fentebb említett druszájáé, és ez igaz a külföldi karrierépítésre is: már közel egy évtizede aktívan jelen van Amerikában, és kisebb szerepekben rendszeresen látható ottani filmekben, sőt brit produkciókba, illetve HBO-, és BBC-sorozatokba is sikerült már bejutnia. Magyar munkákra azért persze marad ideje neki is, a Korhatáros szerelemben például ugyanúgy ott van, mint Fenyő.

Bruce Willis jól képen törli Kamarás Ivánt a Die Hard – Drágább, mint az életed c. film egyik jelenetében:

Dobó Kata

A kortársak közül mindenkit megelőzve már 1999-ben landolt Amerikában (ahol egyébként az akkoriban még inkább kint élő és alkotó Andy Vajna várta, hiszen abban a rég volt, tán igaz sem volt világban egy párt alkottak), és némi tanulást követően szerepeket is kapott, de a nagyobb áttörésig nem jutott el – maguk a produkciók (Rollerball, Elemi ösztön 2.) sem voltak a legszerencsésebbek, és őt sem tolták előtérbe annyira. Közben ráadásul magánéleti vonalon megszűnt nála az amerikai kapcsolat, így végül inkább haza is tért, aminek az egyik kései gyümölcse az, hogy az amúgy is sztárparádét hozó Korhatáros szerelemben kiteljesedhet az amerikás magyar színészek csoportos légyottja, hiszen Fenyő és Kamarás mellett ő is benne van a sorozatban.

dobó kata halálkeringő

Dobó Kata a Halálkeringő című filmben (Fotó: imdb)

Osvárt Andrea

Ha egyetlen arcot kellene társítani a külföldön sikeres magyar színész ideáltípusához, a két legkézenfekvőbb választás közül az egyik Osvárt Andrea lenne. Nem véletlenül: ő azok közé tartozik, akik a kezdettől tudatosan készültek a nemzetközi filmes karrierre, és valóra is váltották az elképzeléseiket. 22 évesen költözött Olaszországba, ahol a moziban és a tévében is sokat szerepelt, de főszerepet játszott A szállító alapján készült francia–kanadai tévésorozatban és az amerikai Utórengésben is, közben pedig színpadra lépett olasz színházakban, producerkedett, sőt néhány díjat is zsebre tett a teljesség kedvéért – ez a teljesség jelen esetben annyira nem is jelképes.

osvárt andrea utórengés

Osvárt Andrea az Utórengés című horrorban (Fotó:imdb)

Gryllus Dorka

Ő a másik modellértékű sztárunk, ha külföldi boldogulásról van szó, pedig a karrierje egész máshogyan alakult, mint Osvárt Andreáé: hosszú ideig itthoni főhadiszállással ténykedett, és csak néha ruccant ki egy-egy produkcióra Németországba. A kinti rendező, Rolf Schübel győzködése és a magánélete váratlan fordulatai mindenesetre végül csak elvezettek odáig, hogy Berlinbe költözött, és megvetette a lábát az ottani mozis és tévés világban, így egy idő után már a hazai szerepek jelentették számára a kiruccanásokat a német munkák között, még ha szerencsére gyakran is vállalkozott rájuk, és nagyon komolyan vette őket. Most ugyanakkor megint változóban van a szélirány, hiszen szűk egy éve kiderült, hogy Gryllus Dorka végleg hazaköltözik, idén pedig már a házasságot tervezi a színésznő és partnere, Simon Kornél.

gryllus dorka Das Geheimnis in Siebenbürgen

Gryllus Dorka a Das Geheimnis in Siebenbürgen című TV filmben (Fotó: imdb)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top