nlc.hu
Sztárok
Ambrus Attila felesége veszélyeztetett terhes

Ambrus Attila felesége veszélyeztetett terhes

Régóta várta már Ambrus Attila és felesége, Réka ezt a kisbabát, akiért nagyon megküzdöttek. Már nagyon várják a pillanatot, amikor a karjukban tarthatják.

Ambrus Attila és Réka nyáron örömmel újságolták el: gyerekük lesz. Akkor elmondták, hogy régóta vágytak már erre, végül lombikprogram segítségvel fogant a kicsi. A Viszkis mosolyogva emlékezett vissza arra, hogy ő ment el a terhességi tesztért, és azóta is mindenből igyekszik kivenni a részét. Ambrus most a Storynak mesélt arról, hogyan készül a gyereknevelésre. 

„Elméletben mindenre felkészültünk tehát, de hogy miként működünk majd a valóságban, azt nem tudhatjuk. Szívből reméljük, hogy nem lesz semmi gond. Engem már az is jó érzéssel tölt el, hogy Attila ennyire érdeklődő és ilyen felkészülten várja a picit” – mesélte Réka, aki kezdettől fogva veszélyeztett terhes, ezért a férje különösen vigyáz rá ,és kíméli, ahogy tudja. Minden vizsgálatra együtt mentek, és az 51 éves édesapa minden kívánsága teljesült, amikor egy ultrahangvizsgálaton kiderült, lányuk lesz. 

„Nem titkolom, nagy vágyam volt, hogy lányunk legyen. Egy fiúnak is ugyanúgy örültem volna persze, de tisztában vagyok vele, ha egy fiú az én lázadó énemet örökli, hát akkor a Jóisten irgalmazzon a szüleinek, bizonyára jócskán akadtak volna nehézségeink a nevelésével.”

Ambrusék már tudják, hogy Anna lesz a pici neve, Attila szeretett nagymamája után. De hogy miért kellett apasági nyilatkozatot tennie a Viszkisnek, és miért éppen a nagymama után kapja a pici a nevét, az kiderül a Storyból. 

Ambrus Attila és Réka a Storynak meséltek a babavárásról

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top