nlc.hu
Sztárok
Yvonne Dederick ezért indította el társkeresőjét

Yvonne Dederick ezért indította el társkeresőjét

Yvonne Dederick azon túl, hogy szerepel a Feleségek luxuskivitelben című realityben, sikeres üzletasszony. Legújabb projektjével egy új réteget hódítana meg.

Penyák Erika, a realMe alapító-tulajdonosa és ötletgazdája küldetésének érzi, hogy jobbá tegye az emberek életét azzal, hogy segíteni szeretne mindenkinek a megfelelő párt megtalálni. A lényeg – ahogyan Erika mondja –  abban van, hogy először magunkat kell megismerni, és csak utána érdemes párt keresni. „Tegyük fel magunknak a kérdést, hogy kik vagyunk valójában, mire van szükségünk, és ehhez ki lenne nekünk a legmegfelelőbb partner. A régi, rossz vagy sehova sem vezető emlékeket, élményeket, kapcsolatokat el kell tudni engedni, hiszen csak így lehet és érdemes nyitni az új dolgok felé.  Ez nagyon fontos, enélkül talán nem is működik a realMe sem – magyarázza Erika. ,,Szeretnék egy olyan dolgot létrehozni, ahol az emberek mernek őszinték lenni, felvállalják önmagukat, és ezáltal megtalálják maguk mellé a megfelelő partnert is, a számukra legjobb emberi kapcsolatot. Üzletasszonyként több projekten is dolgozom, egyik üzlettársam Sárdi Zoltán, akivel (alapító- tulajdonos szintén a realMe-ben.) éppen egy edukációs szoftver fejlesztésén dolgoztunk, amikor jött az új ötletem és úgy döntöttünk, hogy a realMe szoftverre, applikációra sokkal nagyobb szükség van a piacon.”

Erika elárulta, hogyan jött a képbe a luxusfeleség.Egy kellemes nyári partin ismerkedtünk meg Yvonne Dederickkel, akiben magamra ismertem, ő is egy »szívvel-lélekkel« ember, nagyon erős és érzelmes nő, akivel hasonlóan gondolkodunk. Elkezdődtek a felmérések, ötletelések, kutatások, megbeszélések és megszületett a realMe, vagyis az a társkereső, ami több mint egy applikáció, mint egy egyszerű szoftver”  fogalmazott az üzletasszony.

Yvonne Dederick komoly médiatapasztalatot és szaktudást szerzett már, rögtön tovább gördítette a történetet, és az egészből egy igazi offline közösséget álmodott meg: „Egy olyan mozgalmat szeretnénk létrehozni, ahová örömmel csatlakozik mindenki, aki hisz még a valódi értékekben, az őszinteségben, alázatban. Mindhárman tiszta szívvel csináljuk és bízunk benne, hogy működőképes és sikeres lesz hosszútávon az őszinteség. Közvetlen környezetemben is rendszeresen tapasztalom, hogy az emberek nem viselik jól azt, ha nem találnak maguknak megfelelő párt; egy idő után elmegy a kedve az embernek, feladja a keresést, és csak siránkozik. Meg kell tanulni élni a digitalizáció lehetőségeivel.” 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top