nlc.hu
Sztárok
Kenderesi Tamás is ott volt a kvangdzsui halálos diszkóbalesetnél

Kenderesi Tamás is ott volt a kvangdzsui halálos diszkóbalesetnél

Ezért és a zaklatási botrány miatt a jövőben szigorúbban fogják majd a sportolókat.

Mint arról beszámoltunk, a szexuális zaklatással vádolt Kenderesi Tamást mindenképpen fegyelmi bizottság elé állítja Wladár Sándor, a Magyar Úszószövetség elnöke. Azt még nem tudni, milyen büntetésre számíthat, ám a botrány a többi úszóra is hatással lesz.

Wladár Sándor az Inforádióban igennel felelt arra a kérdésre, hogy ezek után jobban kell-e fogni a sportolókat, kevesebbet engedhetnek-e meg maguknak a verseny után.

A sportvezető szerint a jövőben meg kell tiltani, hogy a sportolók a verseny után elmenjenek diszkózni, vagy alkoholt igyanak. A részleteket még át kell beszélni a sportolói bizottsággal, amelynek Gyurta Dániel az elnöke.

Az úszószövetség elnöke a szigorúbb szabályokat azzal is indokolta, hogy magyar sportolók is voltak abban a kvandzsui éjszakai klubban, amelynek leszakadt a galériája. Két – nem sportoló – koreai meghalt, több külföldi versenyző pedig megsérült.

„A mieink is csak azért úszták meg, mert éppen a vasgerendán álltak, amikor a galéria közepe beszakadt”

– mondta Wladár Sándor.

Elárulta azt is, hogy Kenderesi Tamás is a helyszínen volt a szerencsétlenség idején. Éppen a női vízilabdásokkal beszélgetett, azt volt a szerencse, hogy kiment abban a pillanatban, amikor a baleset történt.

(Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top